Dienes Eszter (1949-2014)

Életének 65. évében elhunyt Dienes Eszter, író, költő. Kunhegyesen született (Csörögi Eszter néven) az elemit és a középiskolát is helyben végezte. Ezután Debrecenben tanult népművelő-könyvtár szakon. Szakmájában dolgozott Kunhegyesen, Tiszabőn, majd Törökszentmiklóson, egészen addig, amíg egészségügyi okokból leszázalékolták. Viszonylag későn, 27 éves korában kezdett el verseket írni (egyelőre csak sorokat, amiket sokáig formált még), egy személyes vallomásában pedig háláját fejezte ki szüleinek, hogy írástudóvá tették. Magánéleti okból kezdett írni. Szintén egy vallomásában fogalmazza meg hitvallását: Nekem a vers sors, játék, katarzis, döbbenet, falat kenyér. Verseket írok magamnak, másokért.” Első verse a Nők Lapjában jelent meg, 1975-ben.

Költeményei az önálló kötetei mellett főként az ESŐ című irodalmi lapban jelentek meg, de olvashattunk, olvashatunk tőle a Hitel, Mozgó Világ, Palócföld, Ezredvég, Parnasszus, Jászkunság című lapok hasábjain is. Verseinek fő témája a gyermekkor és a szerelem, de kun vére láthatóan ott pezseg minden versben. Rapszodikusan írt, pont, mint a személyisége. Sajnos irodalmi munkássága nem kapott olyan figyelmet, amilyet megérdemelt volna, ám szakmai körökben díjakat is elnyert: Mozgó Világ nívódíjat és Jubileumi Príma Díj Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

1990-ben leszázalékolták, a törökszentmiklósi Ipolyi Arnold Könyvtár nyugdíjasa lett. 2000-ben megjelent a Csak a gyökér legyen erős című szépirodalmi antológiában. A könyvtár mellett működő Pro Bibliotheca Alapítvány volt a társkiadója a 2002-ben megjelent Szerető, este című verseskötetének. A könyvtárunkban rendszeresen tartott író-olvasó találkozókat, felolvasásokat, és gyakran részt vett a Költészet napján megtartott Maratoni versolvasás című rendezvényünkön.

Megjelent kötetei:

Mosolymaradék (versek, Jászkunság füzetek, Szolnok, 1995),
Holdvirágzás (versek, Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 2000),

Szerető, este (versek, Barbaricum Könyvműhely, Karcag – Pro Bibliotheca Alapítvány, közös kiadás, Törökszentmiklós 2002),
Kinél az ítélet? (válogatott és új versek, Györfi Sándor kiadása, Karcag, 2009),
Lélekállás-jelentés (válogatott versek, Tempevölgy könyvek, Balatonfüred, 2012).

 

Búcsúztatása 2014. december 16-án, 13 órakor lesz a katolikus temetőben. Nyugodjon békében.

 

/Veres Tamás, tájékoztató könyvtáros/