Könnyed olvasmányok

A könyvtár egyik legfőbb szerepe szerint az olvasói szórakoztatására biztosít olvasmányokat. Közel 50.000 darabos kölcsönözhető állományunk nagy része így regényekből, szépirodalomból áll, igyekszünk a világ minden tájáról begyűjteni az érdeklődésre számot tartó irodalmi műveket. Rengeteg szempont szerint kereshetünk az állományban, legyen az kortárs vagy klasszikus, európai vagy távoli földrész szerzője, mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő olvasmányt. A filmes trendekkel is lépés tartunk, a televízióban vagy a mozikban sikerrel vetített filmek könyvalapját minél hamarabb beszerezzük, vagy már meg is van könyvtárunkban.

Az egyik ilyen mostani sikerkönyv Matthew Quick Napos oldal című története, amely egy elmegyógyintézetben kezelt fiatalemberről szól, aki szerelmi csalódása következtében került ilyen helyzetbe. Már a történet elején hazaviszi az édesanyja, hogy regenerálódjon és vissza tudjon illeszkedni a társadalomba. A történetet Pat szemszögéből követhetjük végig (első szám első személyben, jelenidőben megírva), ahol szépen lassan újra felépíti önmagát, megszabadul a démonaitól, valamint megismerkedik Tiffanyval, aki furcsább teremtmény, mint önmaga, amit nehezen tud elfogadni. A könyvből Oscar-díjas film is készült, könnyed stílusát és elgondolkodtató mondanivalóját sikerült átvezetni a színészeknek és a rendezőnek egyaránt. Jelzete Q 50.

Az olvasók által kedvelt másik műfaj a történelmi regények köre. Ebben jeleskedik a General Press kiadó, amely sorra jelenteti meg a Regényes történelem sorozatában az egy kaptafára készült műveket, általában német szerzőktől. Ezen regények jellemzője, hogy általános emberi kapcsolatok, megszokott ponyva-elemeket kerülnek korábbi századok környezetébe, ez adja a történetek érdekességét. Ezek alapja általában valós történelmi tényeken alapul, az igényesebb szerzők a kötetek végén a történelmi hitelességet is bizonygatják pár mondatban (persze ne várjunk tanulmányokkal vetekedő elemzést).

Helena Marten több könyve is megtalálható könyvtárunkban, legutóbb beszerzett kötete A porcelánfestő címet viseli. A történet Friederikéről szól, aki porcelánfestő szeretne lenni, ám környezete nem engedi, ezért kénytelen férfinak öltözve érvényesülni. Közben a szerelem is rátalál, de a beteljesülésre még várnia kell. Végigkövethetjük viszontagságos életét, valamint azt, hogy talpraesettségének és bátorságának köszönhetően miként tud érvényesülni egy olyan korban (XVIII. század), amiben a fiatal hölgyek még nem "karrierépítésre" voltak ítélve. Másik kötete A kávé illata címmel rendelkezik, szintén megtalálható a felnőtt könyvtárban. Jelzete M 36.

A szerelem a mozgatórugója a harmadik bemutatásra kerülő kötetnek, Jennie Fields: A vágy kora című regényének. A történet a 20. század eleji Párizsban játszódik, ahol két nő szemszögéből nézhetjük végig, milyen erősek a társadalmi konvenciók még ebben a korban, az ennek ellenszegülőknek pedig milyen következményekkel kell szembesülniük. A főszereplő Edith, a sikeres írónő, akinek szerelmi élete üres. Találkozik egy fiatal újságíróval, aki iránt szerelemre lobban, ami a viszonzatlanság ellenére olyan erős, hogy mindent feláldozna érte. Döntenie kell, hogy veszni hagyja -e eddigi életét, szoros barátságát volt nevelőnőjével, boldogtalan, de biztonságos házasságát... Talán a mai "élj a mának" generáció számára könnyebb ezeket a kérdéseket megválaszolni, de egy évszázaddal ezelőtt még teljesen más szabályok uralták az életet. Jelzete F 57.

Mindhárom kötet közös jellemzője az érdekfeszítő karakterábrázolás, a jól megírt cselekmény és párbeszédek, viszont tipikusan olyan könyvek, amik könyvtárba valók: azaz nem valószínű, hogy még egyszer elolvasnánk őket.

/Veres Tamás, tájékoztató könyvtáros/