Aktuális ajánlataink - március I. rész
Beköszöntött a tavasz, a természet megújulásával az újdonságkínálatunk is folyamatos megújuláson, cserén megy keresztül. A beszerzési keret bősége miatt szerencsés helyzetben van könyvtárunk, az összes újdonságról helyhiány miatt nem is tudunk beszámolni, de érdekesebb könyvekből álljon itt egy újabb válogatás:
A skandináv krimi, mint műfaj szinte minden ajánlónkban előfordult már, most sem mehetünk el mellette, főleg, ha olyan erős művek képviselik, mint aktuális könyvünk, a Mama, papa, gyerekek. A történet szerint egy anyát holtan találnak, mellette babakocsiban a beteg gyermekével, otthon pedig a nagyobbik lány várja haza szüleit. A gyilkossági nyomozók az ügy felgöngyölítése során egyre mélyebbre hatolnak a svéd társadalom egyre rohadó bugyraiban. Antiutópia a jelenkorban, ezt képviseli Carin Gerhardsen műve. Jelzete G 42.
Dragomán György Máglya című történelmi-társadalomkritikai regénye szintén súlyos hangvétellel bír. Egy 13 éves lány szemén keresztül mutatja be azt a folyamatot, aminek célja a megszokottból, a determinált életből való kiszakadás. Ez hatalmas küzdelemmel jár, saját és egyéb démonokat legyőzve egy új útra térni. Végigkövethetjük a felnőtté válás folyamatát, a gyermek, a kamasz és a felnőtt szemével láthatjuk Emma világát. Ez egy izgalmas nézőpont, könnyen befogadható mondanivalóval és cselekménnyel, mégis nehéz kérdéseket feszegetve. Jelzete D 90.
A következő regény is egy kamasz kislány történetével kezdődik, akinek legnagyobb álma, hogy divattervező legyen a II. világháború előtti Európában. A tanoncideje alatt a szakma legapróbb fogásait is elsajátítja, ám a történelem közbeszól, valamint pár rossz döntésének is köszönheti, hogy kilátástalan helyzetbe kerül. A tudását végül arra használja fel, hogy a II. világháború során divattervezőként a náci vezető körök asszonyai igényeit elégítse ki, és közben titkos ügynökként értékes információkhoz jusson. Az Öltések közt az idő letehetetlenül izgalmas európai regény, máris bestseller. Maria Duenas műve a D 93-as jelzetnél található meg.
Alice Munro Nobel-díjas írónő 2008-as kötete, az Egy jóravaló nő szerelme is megérkezett a könyvtárunkba. A nyolc történet középpontjában a szerelem áll, a szerelemért megtett dolgok, az érte fizetett ár. A nyolc történet nyolc nőt mutat be, akik különböző élethelyzetekben és helyszíneken vannak. A közös bennük, hogy képesek szembenézni a múltjukkal és megfelelő módon elemezni az elkövetett hibáikat és levonni a konzekvenciákat. Az emberi gyarlóság és a személyiségek ilyen árnyalt ábrázolása Munro védjegye, ami tökéletessé teszi a novelláit. Jelzete M 94.
A tavalyi év nagy szenzációja volt internetes körökben a Trollfoci nevű oldal berobbanása a köztudatban. A több százezer követővel rendelkező oldal célja a magyar futball népszerűsítése ironikus formában, arra próbálnak rávilágítani, hogy a színvonal csökkenése és a nézők elmaradása több tényező együttes következménye. Az oldalon megjelent írásokból, posztokból, beküldött történetekből összeállt egy kötet, amely meg is jelent. A siker mellett nem lehet szó nélkül elmenni, így immáron nálunk is hozzáférhetővé vált, szókimondó szövegekkel rendelkező kötet. A magyar futball rajongóinak kötelező! Jelzete 796 T 92.
Március 15-höz kapcsolóan következzen egy témába vágó kötet: Deák Ágnes A koronás Wargha című könyve. Ez a különös sorsú ember, Wargha István, ahogy a fülszövegben jellemzik, segített megtalálni a Szent Koronát és kettős ügynökként számos ügyben segítette a császári rendőrséget. A bécsi levéltárból származó történelmileg hiteles információk alapján megírt portré-regény érdekes színfoltja a szabadságharc leverése utáni Magyarország történelmének, egyértelműen azonban nem ítélhető el a főszereplő a tevékenységéért. A dolog pikantériája, hogy Wargha egy történelmileg jelentős személy közvetlen munkatársa volt. Hogy kié? Kiderül a kötetből! Jelzete 327 D 32.
Az önmegvalósító könyvek sorában egy újabb darabbal Eckhardt Tolle jelentkezett. Könyvének címe A most hatalma a gyakorlatban. Ezen elméleti és gyakorlati útmutató ahhoz járul hozzá, hogy elménket lecsendesítve fel tudjuk fedezni azon világmegváltó dolgokat, amelyek tulajdonképpen bennünk és körülöttünk vannak és egy szabadabb életet képesek biztosítani, amelyben igazi önmagunk lehetünk. Nagy hatású spirituális könyv, jelzete 133 T 58. Ehhez a témakörhöz kapcsolódhat a Nyitott Akadémia sorozat egyik új kötete, a Bagdy Emőke nevével fémjelzett és több szerző tanulmányát magába foglaló Bízz Magadban! című kötet. A tanulmányok pszichológiai oldalról közelítik meg és közérthető nyelven tolmácsolják az önbizalom-, önértékelést fejlesztő gondolatokat. Jelzete 613 B 68.
/Veres Tamás, tájékoztató könyvtáros/