Furcsa dolog, ha az ember olvas egy könyvet, amely az évszázad telével küzdő New Yorkban játszódik, repkednek a mínuszok, minden napra jut egy hóvihar vagy ónos eső, a hőmérséklet a 15 fokot verdesi mínuszban, a könyv címe mégis az, hogy Hőségriadó. Véleményem szerint egy hatásvadász címfordításról lehet szó, ugyanis az eredeti Heat rises, a ’heat’ pedig a főszereplő nyomozónő vezetékneve, a ’rises’ pedig a történet egyik szálát képező előléptetésre vonatkozhat. Egyébként a hőségriadó a modern krimik közül magasan nem emelkedik ki, de nem árulok zsákbamacskát azzal, ha a kategória felső rétegéhez sorolom. A klasszikus „agathachristie-s” krimiktől (amelyeknek manapság szintén divatja van) annyiban tér el, hogy egyéb bonyolító tényezők is hátráltatják a nyomozók munkáját, például politikai indítékok, hangsúlyosabb szerepet kap a szerelem, zord az időjárás, stb.

A történet főszereplője Nikki Heat, aki gyilkossági nyomozóként dolgozik a new york-i 20. körzetben.  Éppen egy köztiszteletben álló pap halálesetében kezdi meg a nyomozást, de – ahogy lenni szokott – több furcsa körülmény is hátráltatja, vagy nehezíti a nyomozást. A klasszikus Ki a tettes? kérdésre nyilvánvalóan a könyv végén kapjuk meg a választ, ahogyan arra is, hogy miért viselkedik feltűnően furcsán a főnöke, Montrose kapitány, miért függesztik fel Nikkit a nyomozás kellős közepén, amikor a hadnagyi előléptetés mellett egy kapitányi poszt is várna rá?

Nikki önfejű, erős, belevaló nyomozónő, éles ésszel és kis termete ellenére harcos alkattal, így a felfüggesztés, és az életére törő különböző egyének vagy csoportok sem állíthatják meg abban, hogy kiderítse az igazságot az ügyről és a saját becsületét is tisztára mossa. Mellette áll az oknyomozó újságíró, Jameson Rook, aki fanyar humorával mindig képes mosolyt csalni Nikki arcára, lassan bontakozó szerelmük pedig a legnehezebb időkben is támaszként szolgál a nőnek. Bizalmatlanság, intrika is felüti fejét, de ezek nem érnek teljesen célba. Rook egyébként egy igazán kíváncsi természet, a világ bármely táján képes túlélni és derűs életszemlélete mindig átsegíti a bajon. A már említett fanyar humor a kiváló fordításnak köszönhetően a magyar olvasóknak is élvezhető marad. Ha már itt tartunk, a történetben popkulturális utalások is hemzsegnek, de Zelei Róbert fordítása jól átadja ezeket és amúgy sem lehet kifogásunk a fordítás minőségével. Rook mellett Nikki csapata is, nyomozótársai is feltétlenül megbíznak benne, mentik az életét, és támogatják titkos nyomozásában.

Az a jó New Yorkban, mint helyszínben, hogy hatalmas és általában az olvasó nem foglalkozik azzal, hogy mi hol van. Hatalmas és kusza város, de témát bőven tud szolgáltatni, mert pezseg is. Az átlag ismeri a Central Parkot, Manhattant, talán Bronx-ot, de hogy a 74. utca vagy a Harmadik sugárút merre van, azt senki nem tudja. Kivéve, aki térképpel együtt olvassa a könyvet. Ennek ellenére a helyszínek leírásai rendben vannak, a technikai háttér és az eljárások menete is hitelesnek tűnik a laikus olvasó számára, a karakterek rétegelt felépítésűek, a főszereplők jobban, a mellékkarakterek csak funkcionálisan – de nem hanyagul – vannak kidolgozva. A cselekmény izgalmas és mindig tartogat fordulatokat, ezért úgy gondolom, a könyvet egy huzamban elolvasva nagyobb élmény megemészteni, részletekben viszont a várakozás izgalma járul hozzá az élményhez. A Hőségriadó Richard Castle (igen, a szerző a tévésorozatból ismerős) Heat-sorozatának harmadik darabja (néhol az előzményekre is találhatunk utalást, ami dicséretes írói tulajdonság), különálló történetekkel, de ugyanazzal a főszereplővel és csapatával.

Még egy pár szó magáról a könyvről: a sötét színekkel (fekete, bordó, narancs) operáló borító igazán tetszetős, bár a Könyvmolyképző Kiadó termékei mindig látványos borítóval készülnek. A nyomdai minőség is rendben van, olvasható betű, jó minőségű papír, stabilnak látszó ragasztott kötés (az én példányom puhaborítós, de létezik keménytáblával is). Minőségi kiadványról beszélünk tehát, amely örvendetes módon és a trenddel ellentétben nincs tele magasztaló idézetekkel (csak egy van a borítón), belül sem, így az olvasót szinte nem befolyásolja semmi.

Végszóként ajánlanám annak ezt a műfajt, aki kedvelte Ed McBain könyveit, vagy kedveli a modern krimiket, amik a férfiasabb fajtából valók. Nem egy többszöri olvasásra teremtett, mélyfilozófiai mű, de amíg a kezünkben van, szórakoztat, kikapcsol és ellazít, ami egy hosszú munkanap után nem is lehetne hálásabb feladata egy könyvnek. Castle pedig beállhat a középszerű, de az adott színvonalat megbízhatóan hozó írók hosszú sorába. Ha pontoznom kellene, erős 6/10-et adnék rá.

/Veres Tamás, tájékoztató könyvtáros/