Egy olyan filmet (könyvadaptációt) szeretnék a filmek kedvelőinek figyelmébe ajánlani, amely, mikor először megnéztem, egy csapásra belopta magát a szívembe. Igaz, a film nem a legújabb, 2012-ben mutatták be először, hazánkban viszont csak kisebb és művész mozikban adták, DVD-n pedig szinte pont egy évvel ezelőtt jelent meg. Sajnos beszerezni könyvtárunknak még csak most tudtam, de remélem mostantól olvasóimnak is akkora örömöt okozhatok ezzel a filmmel, mint amekkorát nekem okozott. A film érdekessége egyébként, hogy maga a regény írója (akiben Stephen Chobsky személyét tisztelhetjük) rendezte a filmet is.

Először talán egy klasszikus tinifilmnek gondolnánk a borítót szemlélve, de már az első pillanattól fogva övezi valami furcsa különösség a főhősünk, Charlie (Logan Lerman, akit a Villámtolvajból már ismerhetünk) személyét. Charlie épp a középiskolába készül, csakhogy ő egyedül és félelmekkel telve vág bele a rá váró újdonságokba. Charlienak nincsenek barátai, csak egy „képzeletbeli levelezőtársa”. Rögtön az elején szembesülnie kell a kirekesztettség érzésével. Azután hirtelen, egy csapásra megváltozik minden: összebarátkozik egy felsőbb éves testvérpárral Patrickkel (Ezra Miller, őt a „Beszélnünk kell Kevinről” című filmben láthattuk, ahol nagyot alakít) és Sammel (Emma Watson, őt pedig természetesen a Harry Potterből már jól ismerjük). Ezt követően Charlie csatlakozik a testvérpár baráti társaságához, akikről szintén kiderül, hogy nem mindennapi tinik. Kissé deviáns viselkedésükkel és lázadásukkal Charlie rendkívül jól tud azonosulni. Innentől kezdve érezheti főhősünk, hogy tartozik valahová. Elhatározza, hogy író lesz. Megismerkedik a szerelemmel, a bulik világával, a korlátlanság érzésével, amit a film központi dala inspirál, az a bizonyos „alagutas dal”, amit nem más énekel, mint David Bowie, de a The Smith dalai is központi szerepet kapnak a filmben. (Zárójelben jegyezném meg, hogy Stephen Chobskynak kiváló zenei ízlése van, ami a filmbéli zenékben visszaköszön, szóval ez úton is köszönöm neki az élményt!) Olyan barátságokat láthatunk itt, melyek feltételek nélkül működnek, a néző szinte irigyli a szereplőket.

Ahogy bonyolódnak a baráti és szerelmi szálak a filmben, úgy döbbenünk rá fokozatosan, hogy Charlie annál is furcsább, mint először gondoltuk, s hogy ennek hátterében egy kiskori lelki megrázkódtatás húzódik meg, melyet elhunyt nagynénje emléke idéz elő. Végül úgy érezhetjük, hogy már nem is egy tinifilmben vagyunk, hanem tudatalatti lelki traumák szálait kell felgöngyölítenünk, amihez nem ad túl sok kapaszkodót a rendező-írónk, de ez így van jól.

A filmről összességében azt tudnám elmondani, hogy megosztó, vagy nagyon tetszik, vagy egyáltalán nem. Van, aki csak különös módon lázadó tiniket lát, de fontos megjegyeznem, hogy a film ennél sokkal több mondanivalóval bír az emberi lélek világáról, legalábbis számomra.

Mindenkinek ajánlom tehát figyelmébe ezt a bő másfél órás, nevetésben és drámában gazdag nem hagyományos „tinifilmet”.

Feliratos filmelőzetes:

"Nincsenek korlátok!"

Fási Mónika (zenei könyvtáros)