Közép-tiszai ízek

A gasztronómia, vagyis az ételekkel, elkészítésükkel foglalkozó tudomány alaphelyzetben is körülvesz minket, amióta pedig a közösségi és egyéb médiából egyre-másra kerülnek elő a fogyókúrák, gasztro-blogok, főzőműsorok, szinte percenként ér minket valami inger. Fogyókúrával kapcsolatban az egyik ellentmond a másiknak, az egyik blogon imádják azt, amit a másikon a "bűnbeesés" egyik legfőbb eszközének tartanak. Nem könnyű választani, eldönteni, hogy mit is kövessünk, azonban a kínálat szélessége miatt jó érzés, hogy bőven van választási lehetőségünk, könyvtárunk pedig igyekszik hozzájárulni ahhoz, hogy az igényeket mindenki maximálisan ki tudja elégíteni. A 641-es jelzet alatt találjuk a legtöbb témába vágó könyvet, a teljesség igénye nélkül válogathatunk a paleolit életmóddal, Atkins-diétával, Dukan-diétával, bordiétával foglalkozó könyvek között. Ha azonban a hagyományos konyhát találjuk ínyünkre valónak, akkor kereshetünk palacsintarecepteket, klasszikus szakácskönyveket (Horváth Ilonát például) vagy vegetáriánus ételek recepjeit is. A kínálat, mint említettem, igencsak bő, újabban az ételeket életfilozófiai viszonylatba is állítja már egy-két szerző, ilyen például Popper Péter Mi az élet étterme című könyve (615 P 85).

Helyismereti szinten is találunk érdekes olvasmányokat, ezek közé tartozik Simon Tamás összeállítása. A szerző igényes kiadványban gyűjtötte össze megyénk jellegzetesebb népi ételeit és ezt a települések bemutatásával is "fűszerezi". A műkedvelő rendőrtiszt saját bevallása szerint régóta foglalkozik a témával és 2008-ban jutott arra az elhatározásra, hogy felkutatja a recepteket. Vállalkozását siker koronázta, amint a bevezetőben is elmondja, százévesnél is régebbi receptkönyvekből is tudott anyagot szerezni készülő könyvéhez. A történeti és gasztronómiai bevezető után következnek sorra a települések, mégpedig tájegység szerint sorolva (Jászság, Tiszazug, Nagykunság, stb). Minden falunál, városnál a rövid történet és nevezetességek bemutatása után oldalt találjuk a recepteket, így válik a könyv nem csak szakácskönyvvé, hanem helyismereti kiadvánnyá egyaránt. Törökszentmiklóst megtaláljuk a 92-93. oldalon. A kötet végén betűrendes mutató segíti az ételek szerinti keresést. Az Alexandra Kiadónál 2012-ben megjelent igényes kiadvány kölcsönözhető a felnőtt könyvtárból, jelzete 641 S 60. Nem csak kölcsönözni ajánlom azonban, a könyvnek helye van minden lokálpatrióta olvasó polcán is.

 

/Veres Tamás, tájékoztató könyvtáros/