Ipolyi Arnold Könyvtár

2019.nov.07.
Írta: Ipolyi Arnold Könyvtár Szólj hozzá!

Viszlát tegnap - válogatás újdonságainkból

Mostani ajánlónkba igencsak vegyes felhozatal került témát tekintve, nézzük is meg, hogy miket lehet leemelni az Újdonságok polcunkról (a borítókat most is galéria tartalmazza):

Mivel közeledik, sőt, a hosszú, meleg október után be is köszöntött a hűvös, esős, nyálkás novemberi idő, itt az ideje odafigyelni saját magunk és családunk egészségére. Ehhez nem kell rögtön a patikába rohanni mindenféle kemikáliákért, hanem a megfelelő ismeretek birtokában mi is elősegíthetjük immunrendszerünk állóképességének javítását. Kiváló, hétköznap is beszerezhető gyógynövények állnak rendelkezésünkre egy kis természetes megelőzéshez.

Stacey Dugliss-Wesselman könyve, a Természetes házipatika az élet minden területére kínál recepteket, legyen szó bőrápolásról, testápolásról, takarításról, de évszakhoz kapcsolódóan a szezonális kínálathoz is kínál testápolási, arcradír vagy éppen légyriasztó receptet. Jelzete 615 D 94. Ehhez kapcsolódik Renate Dittus-Bär Nagyanyáink házi patikája című kötete, amely a gyógynövények felhasználásán kívül azok termesztéséhez is jó tanácsokkal szolgál. Jelzete 633 D 68. Mindkét kötet gazdagon illusztrált.

Fordított sorrendünket megtartva egy újabb szakkönyvvel megyünk tovább, amely az utazáshoz kapcsolódik, amelynek manapság nincsenek évszakhoz kötött korlátai. A magyarok körében Ausztria minden tája népszerű úticél, télen pedig nyilván Tirol síparadicsomai vonzzák a turistákat. Tirol azonban nem csak télen, hanem nyáron is kiváló természeti látványosságokat kínál, ezért bármelyik évszakban érdemes oda ellátogatni (autóval fél napos útra kell számítanunk). Tirol felfedezéséhez nyújt segítséget Andreas Lexer útikönyve, amely a Marco Polo sorozatban jelent meg. A szerző sorra veszi a különböző városokat, tájegységeket, kirándulási, étkezési és szállási lehetőségeket és a mindennapos tartózkodáshoz is segítséget nyújt. Jelzete 914 L 63.

Nemrégiben könyvtárunkban járt Nemere István egy jó hangulatú író-olvasó találkozón, amelyen betekintést nyerhettünk lenyűgöző életművébe és munkásságába. A sci-fi regényekkel indult író az utóbbi időben már áttért a tudományosnak is nevezhető könyvek, valamint a történelmi regények írására, ám a találkozóra elhozta magával egy új sci-fi művét, melynek címe Viszlát, tegnap. Főszereplője egy időrendőr a 22. századból, akinek feladata az időtörések megakadályozása, ám közben ő is időbűnözővé vált, aki körül szorul a hurok... hogy menekül meg a számtalan korban keletkező csapdahelyzetekből? Megtudható a könyvből, melynek jelzete N 42.

Moskát Anita harmadik sci-fi regénye jelent meg 2019-ben, amely az Irha és bőr címet viseli. A fiatal szerző aktuális regényének főszereplői a fajzatok, akik állatokból váltak félig emberré egy fertőzésnek köszönhetően. A társadalom gettóba zárta őket, bérmunkában foglalkoztatja többségüket és természetesen fellángol a vita, hogy embernek kell -e őket tekinteni. A regény egy eredeti világban fontos kérdéseket boncolgat: mitől leszünk emberek? Milyen jogunk van dönteni más élőlények sorsa felől? Jelzete: M 91.

Madeline Miller arra vállalkozott, hogy az Odüsszeiából ismerős varázslónő, Kirké életregényét megírja. Kirké a Napisten lánya, ám különleges képessége csak egy van: képes varázsolni, amely az istenekre is fenyegetést jelent. A halandókkal barátkozó lányt egy lakatlan szigetre száműzi Zeusz, ahol tökéletesítheti tudományát, találkozhat mitológiai lényekkel, végül pedig egy istenséggel is szembe kell szállnia, meghozva a végleges döntést, hogy az isteni vagy a halandó létet választja. Jelzete M 68.

/Veres Tamás, tájékoztató könyvtáros/

Életjel - aktuális újdonságaink

Hosszabb kihagyás után újra jelentkezik a heti könyvajánlónk, amelyben újdonságainkat ajánljuk olvasóinknak. Természetesen ez továbbra is csak szűk keresztmetszet, a bővebb kínálatért érdemes rendszeresen ellátogatni könyvtárunkba. A szokásos tematikát követve először szépirodalmi, majd egy-két érdekesebb szakirodalmi könyvet ajánlok. A könyvek borítóit az alábbi galéria tartalmazza:

José Rodrigues dos Santos portugál író viszonylag későn, a kétezres évek elején kezdett regényírásba (első regénye egy felkérésnek eleget téve novellának indult, csak miután kiütközött írói tehetsége, regénnyé bővült a történet), ám elég hamar berobbant a portugál, majd az európai irodalmi életbe. Történeteinek főszereplője Tomás Noronha professzor, aki mindenféle kalandokba keveredik. Életjel című, legújabb magyarul megjelent regényében Tomás és partnere, a magyar Bozóki Emese egy űrutazás során idegenekkel tervezi felvenni a kapcsolatot, amelyben akadályozzák őket az oroszok, valamint az ismeretlen is. Hogy miként sikerült a kapcsolatfelvétel és mennyire realisztikus lehet egy ilyen jövőkép, kiderült a regényből, melynek jelzete S 17.

Elena Ferrante olasz írónő, aki olyan visszavonultságban alkot, hogy az igazi nevét valószínűleg csak nagyon kevesen ismerik. A Nápolyi regényekkel hírnevet szerző írónő (ennek a sorozatnak hamarosan érkezik a negyedik kötete is) Tékozló szeretet színhelye szintén Nápoly városa (valószínűleg az írónő is itt él), témája pedig egy szeretettel és gyűlölettel teli anya-lánya kapcsolat. Delia az anyja temetésére tér haza és ennek kapcsán igyekszik felkutatni, hogy mitől lett az a rideg nő, aki. Az önvizsgálat eredményéről és a múlt démonairól az F 53-as jelzet alatt olvashatunk tovább.

A Gyűrűk ura, majd a Trónok harca zajos sikereivel felszaporodtak, illetve előtérbe kerültek a különböző fantasy történetek, ezeket általában George R. R. Martin ajánlásával igyekeznek eladni. Nincs ez másként mostani szerzőnkkel, Scott Lynch-csel sem, akiről azt írja Martin, hogy "ragyogó szerző", a történetéről pedig, hogy "friss, eredeti, lebilincselő mese". Nos, ettől függetlenül azt gondolom, hogy érdemes egy próbát tenni Az úri csirkefogó sorozattal, amelynek már két kötete jelent meg, a Locke Lamora hazugságai és A karmazsin lobogó. A történet amúgy egy igen kifinomult szélhámosról (Locke Lamora) és bandájáról szól, akik a gazdagoktól zsákmányolnak, ám a szegényeknek nem adják tovább a zsákmányt. A könnyű élet semmivé foszlik, mikor Camorr alvilágával háborúba keverednek... A karmazsin lobogóban pedig egy nagyon értékes zsákmányt igyekeznek megszerezni, hihetetlen kalandok közepette. A regények jelzete L 99.

Johanna Lindsey romantikus történelmi családregény-trilógiával jelentkezett, amely a Gabo Kiadó gondozásában jelent meg. A regényfolyam a Callahan és a Warren család történetét írja le, akik egymás közti viszályukat egy házasságkötéssel igyekeznek lezárni, ám ez nem várt bonyodalmakat is okoz. A több generáción átívelő családtörténet (Szívedben a válasz; Perzselő ölelés; Végy el még alkonyat előtt) elsősorban a szerzőnő rajongóinak, valamint a családtörténetek kedvelőinek ajánlható. Jelzete L 68.

Szerencsére a modern magyar történelemkutatás a 20. század egyre nagyobb területét dolgozza fel és teszi közkinccsé. A kommunizmus 40 éves uralma adja a legtöbb témát a kutatóknak, ám előtte a második világháború is hasonlóan nagy horderejű időszak. Pető Andrea Láthatatlan elkövetők című könyvében a nyilasmozgalom női résztvevőit veszi górcső alá. Általában az emberek tudatában az él, hogy kegyetlenkedéseket (főleg háború idején) csak a férfiak követhetnek el, ám Dely Piroska zsidók ellen elkövetett vérengzése a jó példa rá, hogy ez egyáltalán nem nemfüggő. Az eset alapos elemzése krimiszerűen van megírva, jelzete 301 P 64.

Testünk egyik legfontosabb szerve a máj, amely a bevitt ételek, italok kiválasztásárért, a méreganyagok lebontásáért felel, azaz nagyobb léptékben az egészségünkért. Anthony William természetgyógyász az Egészséges májműködés című kötetében arra világít rá, hogy májunk milyen összetett és bonyolult működéssel bír, illetve hogyan tudjuk a táplálkozásunkkal egészségesen tartani a szervet és ezáltal magunkat is. Nem is hinnénk, hogy milyen sok nyavalyát lehet helyes táplálkozással megelőzni, illetve hogy egészséges májunkkal még az öregedést és az elhízást is késleltethetjük vagy elkerülhetjük. Jelzete 615 W 75.

Kellemes böngészést kívánunk!

/Veres Tamás, tájékoztató könyvtáros/

 

Páskándi Géza: A szalmabábuk lázadása

A író, költő, drámaíró, esszéista, publicista, tehát irodalmi fenomén 1933-ban született az erdélyi Szatmárhegyen. 1974-ben költöztek át feleségével Magyarországra, ahol folyóirat-szerkesztőként, íróként tevékenykedett és ért el szakmai sikereket. 1995-ben hunyt el, 62 éves korában.

Képtalálat a következőre: „páskándi géza”

A szalmabábuk lázadása című ifjúsági regénye részben azért is vált ismertté, mivel 1999-ben játékfilm is készült belőle Palásthy György Balázs Béla-díjas rendező adaptálásában. Az ő nevéhez fűződnek             a 70-es-80-as években sikeres gyerekfilmek, mint a Hahó, öcsi!, Hahó, a tenger!, Égigérő fű, A szeleburdi család, Szeleburdi vakáció, stb.

A szalmabábuk lázadása című film alapjaiban kötődik városunkhoz, ugyanis a filmben szereplő szalmabábukat (100 darabot) helyi szalmafonók készítették. Az akkori bábukészítők közül is érkezik alkotó a 2018. július 4-én nyíló Visszatekintés Szalmaországba című kiállításra, amely a XXV. Szentmiklósi Napok rendezvénysorozat részét képezi. A kiállítás után levetítésre kerül A szalmabábuk lázadása című film a NAVA jóvoltából.

szalmababuk_lazadasa_film_ikk_2018_julius4.jpg

Essen pár szó a regény cselekményéről, amelyet a fülszöveg kiválóan összefoglal: „Pest-Budán ​vagyunk, a világosi fegyverletétel után. Két kis árva bolyong a főváros utcáin: Penyige Pál és Derelye Borbála. Jó szerencséjük Hétszáz Jeromos bábkészítő mesterhez vezeti őket, kinek házában menedéket és munkát kapnak; hasonló sorsú társaikkal szorgalmasan készítik a szalmabábukat. Feltűnik nekik, hogy három bábu különleges bánásmódban részesül. Utóbb kiderül, hogy az osztrákok megbízottja készíttette őket a szabadságharc hőseinek mintájára, hogy legalább jelképesen kivégezhessék az elmenekült vezetőket. Jeromos mester házában éjszakánként titokzatos dolgok történnek: el-eltűnnek a szalmabábuk. Pál és Borbála, végére akarván járni a dolognak, a bábuk közé bújik, ám reggelre maguk is eltűnnek. Hihetetlen képzeletgazdagsággal megálmodott, fantasztikus birodalomba jutunk a kis hősökkel, ahol más a rend, más törvényeknek kell engedelmeskedniük. Valószínűtlen kalandok sorozata után kerülnek haza, nem is sejtve, milyen örömteli meglepetés várja őket. Páskándi regénye kiváló ötvözete a fantasztikumnak és a realitásnak. Lebilincselő a képzelet birodalma, a valószínűtlenség megannyi bukfence, másrészt a meggyőző, reális korrajz s nem utolsó sorban hazafiságra, történelmi hagyományaink, hőseink megbecsülése, tiszteletére buzdító hangja.”

Képtalálat a következőre: „a szalmabábuk lázadása könyv”

A regény az 1848-49-es forradalom és szabadságharc utáni időszakot ismerteti meg főként a gyerekekkel, de a felnőttek számára is élvezetes a történet. A nyelvezete kissé régies, az író stílusa felnőtt fejjel kissé szájbarágósnak tűnhet, ám ha elmerül benne az ember, szinte észre sem veszi ezeket a „furcsaságokat”, hiszen magával ragadja a regény miliője, a valóság és a varázslat világának határmezsgyéje. Lelke visszavedlik gyermekivé, amikor bizony minden mese valóságosnak tűnt és olyan világokat hoztak el, amelyekben érdemes kalandozni. A két főszereplő gyermek is így érez, a valóság rideg és kegyetlen, ám munkájuk révén el tudnak vonatkoztatni ettől. A finom humorral és misztikummal átszőtt regény fontos időszakot jelenít meg: a levert forradalom utáni elnyomást, amikor mindenki lehajtott fővel járt és attól félt, hogy valamilyen módon rajta is bosszút áll a császári kormányzat. Eközben azonban a hazaszeretet is kiviláglik lassan a szereplőkön keresztül, a végén pedig már fényesen ragyog, mint a lángoló szalmabábuk fénye.

A regény a gyermekkönyvtár állományába tartozik, több példánya is kölcsönözhető, melegen ajánlott iskolai feldolgozásra is. Jelzete P 39.

 /Veres Tamás, tájékoztató könyvtáros/ 

A föld alatti vasút - aktuális újdonságaink

A 2018-ban is folytatjuk a szemlézést újdonságainkból. A könyvtár könyvállományának gyarapodása hasonló ütemben folytatódik, ahogy 2017-ben, így bőven van miből válogatni.

Elsőként Colson Whitehead Pulitzer-díjas regényét vegyük szemügyre. Maga a téma is egy olyan traumát jelent, amelyet nehéz egy regényben feldolgozni, mégpedig a fekete rabszolgaság kérdését. A regény főszereplője Cora, aki egy georgiai ültetvényen dolgozik. Élete, helyzete kilátástalan, egyedüli reménye a túlélésre a szájról-szájra terjedő föld alatti vasút nevű titkos szervezet marad. Nekivág a szökésnek és az északra tartó gyötrelmes útnak, amelynek a végén talán egy szabadabb élet vár rá... a könyvről sok pozitív kritika és vélemény született a regényről, melynek jelzete W 66.

Paulo Coelho legújabb regénye Az Ötödik Hegy címet kapta. A szerző stílusához igazodó, spirituális alapokon nyugvó történetről van szó, amelynek bibliai eredete is van. A 9. századi Izraelben keresztényüldözés zajlik és Illésnek menekülnie kell. Libanonban talál menedékre, ahol a szerelem is megtalálja, ám rá kell ébredni egy idő után, hogy nem saját maga irányítja a sorsát és még Jézabel libanoni hercegnővel is meg kell küzdenie... Az író korai művének jelzete C 24.

Szurovecz Kitti regényének, A sokszívűnek a főszereplője egy igencsak ritka lelki "rendellenességgel" él, poliamor, ami azt jelenti, hogy egymástól függetlenül két embert is ugyanolyan módon szeret. A főszereplő, Annabella is ezzel a problémával küzd, két teljesen különálló életet él, az egyiket Magyarországon, a másikat Olaszországban. A két életet tökéletesen sikerült különválasztania, ám amikor teherbe esik, minden felborul és meg kell próbálnia összefésülni a két világot... a szerző hazai poliamor párok tapasztalatai alapján írta meg a regényét, hogy hitelesen be tudja mutatni ezt a jelenséget. A regény jelzete Sz 96.

A lány a vonaton óta teret hódítottak a lélektani vagy pszichológiai krimik/thrillerek és a névadás sem lett túl fantáziadús azóta... Sue Fortin is A lány, aki hazudott címet adta a regényének. A két főszereplő, Erin és Roisin régen jó barátnők voltak, ám egy baleset után eltávolodtak egymástól. Roisin rájön Erin titkára és nyilvánosságra akarja hozni, Erin azonban meg akarja ezt akadályozni, de nem akar szembenézni se Roisinnal, se a múltjával. Azonban, mikor Roisin eltűnik és Erint első számú gyanúsítottként kezelik, kénytelen saját kezébe venni az irányítást. Jelzete F 75.

Bár még csak február elejét mutat a naptár és a tél is nehezen enged a szorításából, a felkészültebbek és rutinosabbak ilyenkor már javában a nyaralást vagy a jó időben teljesítendő túrákat tervezik. Ehhez nyújt segítséget a Kárpát-medence útikönyv, amelynek segítségével rengeteg gyönyörű hely közül választhatjuk ki úticélunkat. A kötet tematikusan van felépítve, sorra veszi a Kárpát-medence látnivalóit különböző témák alapján (városok, templomok, kúriák, stb.), ehhez gyönyörű fotók is társulnak, amelyek miatt önmagáért is érdemes átlapozni ezt a könyvet. Jelzete 914 F 27.

Az irodalom ellenségei - aktuális újdonságaink

Aktuális újdonságaink közül válogattunk ezúttal is, amelyeket a felnőtt könyvtárban található új könyvek polcáról kölcsönözhetik ki kedves Olvasóink.

Darvasi László helyi születésű írónk, újságírónk legújabb kötete Szív Ernő álnév alatt jelent meg, és Az irodalom ellenségei címet viseli. Ebben a kötetben a szerző tárcagyűjteménye található, rövid, de tartalmas írások mindenféle témában, legyen az antikvárium, pályatársak, saját műveinek, írói teljesítményének analizálása. Érthető, tartalmas és elgondolkodtató írások olyan dolgokról, amiket mi is gondolunk, csak nem írjuk le. Szív Ernő megtette és olvashatjuk is tőle a D 27-es jelzetnél.

Márai Sándor közkedvelt író, ám nem csak regényeit, hanem Naplóit is érdemes lapozgatni, amiből remek képet kaphatunk és alkothatunk az író választott lakhelyéről, az Egyesült Államokról, az utazásairól, olvasmányélményeiről és úgy általában a világképéről. A naplókat bőséges jegyzetekkel látták el, így nem kell tartani az idegen kifejezésektől és az ismeretlen nevektől sem. A teljes napló jelenleg 1943-1981-ig tartó időszakot öleli fel és várhatóak a további kötetek is hamarosan. Jelzetük M 28.

Hagyományosan 1517. október 31-én indult el a reformáció Luther Márton fellépésével, amivel a búcsúcédulák árusítását és ezáltal az egyházat bírálta. Luther mozgalma rengeteg harc és sok áldozat után nyert általános elfogadást, de az tény, hogy ténykedése megváltoztatta a világot. A Lazi Kiadó összegyűjtötte számunkra a legjobb mondásait, aforizmáit egy kötetbe és ez lett Luther Márton füveskönyve, amely az Erős vár a mi Istenünk címet kapta. Olvashatjuk benne az életéről, önmagáról, az egyházról és Istenről vallott gondolatait. Jelzete 240 L 97.

Manapság a Brexit, azaz Nagy-Britannia kilépés az unióból úgynevezett hot topic, azaz folyamatosan napirenden lévő téma. A kilépésről szóló népszavazáson ilyen eredményre senki sem számított, ám bekövetkezett a lehetetlen és hogy ezt a folyamatot, illetve az angolok viszonyát az EU-hoz még jobban megértsük, érdemes áttekinteni Egedy Gergely és Gálik Zoltán könyvét a Nagy-Britannia és az európai integrációt, amelyben a csatlakozástól kezdve a Brexitig veszik sorra az eseményeket. A bőséges jegyzetekkel ellátott kötet jelzete 327 E 19.

A szőlőből készült erjesztett nedű, azaz a bor már  ősidők óta az emberiség itala, az ókorban külön istenség is őrködött fölötte, manapság pedig a minőségi borokkal komoly karriert lehet befutni. A kulturált borfogyasztás hazánkban is egyre inkább terjed, a magyarok pedig egyre műveltebben nyúlnak az üvegek után és az áruházakban is inkább a felső polcokról válogatnak. Ehhez hozzájárulnak az olyan ismeretterjesztő kiadványok, mint pl. Giles Kime A bor titkai című munkája. Ebben a szerző egyszerűen, érthetően magyarázza el a jó bor ismérveit (nem a címke és a pincészet lesz a legfontosabb), a szőlőfajták közötti különbséget, bemutatja a bortermelő vidékek sajátosságait, stb. A sok-sok hasznos információval teletömött kötet jelzete a 663 K 46.

/Veres Tamás, tájékoztató könyvtáros/

Vörös betűkkel - aktuális újdonságaink

Hamarosan itt a november, egyre inkább a kuckózós estéké, hétvégeké lesz a főszerep, ahogy közelít az óraátállítás és a tél. Ennek hasznos, szórakoztató eltöltéséhez igyekszünk segítséget nyújtani könyvajánlónkkal.

A Halloween ünnepe nem európai eredetű, de nálunk is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A rémségek éjszakájához kiválóan passzol egy horrornovellákkal teli kötet, mondjuk Stephen King Csontkollekciója. A szerző remekül ért ahhoz, hogy teljesen hétköznapi helyzetekből, tárgyakból valami igazán félelmeteset hozzon ki, ez a gyűjtemény remek példa erre: legyen családi nyaralás, kártyaparti, a reggeli tej kiszállítása, mind furcsa és félelmetes helyzeteket eredményeznek. A legismertebb novella a gyűjteményben A köd, amiből hamarosan sorozatot is forgattak. Jelzete K 46.

King pályatársa, a hátborzongató regények szerzője, "a feszültségkeltés mestere", Dean R. Koontz is új regénnyel képviselteti magát könyvtárunkban, melynek címe Idegen szív. A főszereplő vállalkozó, Ryan Perry egészséges, mozgásban gazdag életmódot folytat, ám mégis szívbetegséget állapítanak meg nála, amely mindent felemészt körülötte. Egy évvel később újra egészséges, mindent sikerült helyreállítani az életében, ám váratlanul apró ajándékok tűnnek fel az életében, amelyek mind egy szívet ábrázolnak... és ekkor válik az orvosi csoda az életét fenyegető átokká. Jelzete K 69.

Idén nyáron mutatták be Luc Besson nagyszabású és látványos filmjét a Valerian és az ezer bolygó városát. Nálunk a film hivatalos könyvváltozata is megtalálható már, amelyet Christie Golden jegyez. Az egész történet egyébként egy képregényen alapul, a történet lényege pedig az, hogy egy hatalmas galaxisközi űrállomáson, az Alfán egy ősi erő ébredezik, amely fenyegeti az Ezer bolygó városán található lényeket és a galaktikus harmóniát is. Két téridőügynök érkezik az űrállomásra, hogy fényt derítsenek az erő mibenlétére és megmentsék a világegyetemet a pusztulástól. Jelzete G 50.

Donato Carrisi Démoni suttogás című kötete is beilleszthető a borzongató regények, történetek sorába. Egy nyomozócsoport egy kegyetlenül agyafúrt bűnözővel néz szembe, aki 5 (illetve 6) kislányt rabol el, csonkít meg és gyilkol meg brutális módon. A nyomozók egy eltűnt esetekkel foglalkozó szakértőt, Milát hívják segítségül, ám egyre nehezebb rájönniük, hogy ki is a gyilkos és hol található a még életben lévő hatodik kislány. A helyzetet bonyolítja, hogy a megtalált kislányok holttesteinek helyszíne további borzalmas bűntényekre világítanak rá, így a gonosz és jó fogalma meglehetősen összekeveredik. A letehetetlenül izgalmas (saját tapasztalat) regény jelzete C 12. (A regény a Mila Vasquez-sorozat nyitódarabja, de Magyarországon nem fordították le egyelőre a szerző többi művét.)

Anne Bishop fantasztikus regénye a Vörös betűkkel két világ harcát meséli el. Az egyik oldalon a Mások állnak, a másikon pedig az emberek, akik a Mások prédáit jelentik. A két oldal között törékeny béke honol, amelyet egy Meggie nevű vérpróféta képes megingatni, aki megszökik a gazdájától és beáll a Másokhoz emberi közvetítőnek. Amikor a főnöke felfedezi, hogy keresik, akkor döntést kell hoznia, hogy vállalja -e a béke felrúgását vagy Meggietől szabadul -e meg... az urban fantasy-sorozat a New York Times bestsellere lett, jelzete B 67.

Végül egy újabb könyv, amely sorozatot ihletett: Margaret Atwood A szolgálólány meséje. Ez egy disztópia (negatív jövőkép), amely azt mutatja be, ahogy egy vallási fundamentalista országban a nőket (illetve egy részüket) arra használják, hogy csak és kizárólag a gyermekszülésnek éljenek. Ezeket a szolgálólányokat átnevelésük után terméketlen családokhoz helyezik ki, hogy "képességüket" a család érdekében használják fel. A regény főszereplője Fredé, akit egy este a Parancsnok (a ház ura) a szabályokkal teljesen ellenkező módon egyedül hívat a szobájába... jelzete A 94.

/Veres Tamás, tájékoztató könyvtáros/

Csak egy árnyék - aktuális újdonságaink

Mai válogatásunk műfaji megoszlását tekintve pszichothrillerből, krimiből és sci-fiből áll. Nézzük, milyen újdonságokat emeltem ki ma a kínálatból.

A történelmi rejtélyeket megoldó kalandregények a Da Vinci-kód óta a reneszánszukat élik, Dan Brown mellett Steve Berry és J. R. dos Santos is felkapott íróvá avanzsáltak. Ez utóbbi legújabb regénye a Vaticanum - Az ősi prófécia címet viseli és megtalálható benne a műfaj minden fontos eleme. Ősi titok, amely napjainkban kerül elő és megváltoztatja a világ sorsának alakulását. Ezúttal Malakiás jóslata kezd valósággá válni: a pápát iszlám szélsőségesek elrabolják és emellett kifosztják a levéltárat is, az egyházat kompromittáló iratokat viszik magukkal, amely romba döntheti az egész kereszténységet. Tomás Noronha (dos Santos állandó főhőse) magától a pápától kap megbízást és az idővel versenyt futva kell megakadályoznia a közelgő katasztrófát... Jelzete S 17.

B. A. Paris a Zárt ajtók mögött című pszichothrillerével robbant be a köztudatba, amelynek egyenes következménye, hogy futószalagon szállítja a hasonlóan jól megírt, fordulatos, közhelyként puffogtatott "letehetetlen" jelzőjű könyveket. Összeomlás című regénye a paranoiára épít. Cass Anderson, miután nem állt meg segíteni egy nőnek, furcsa telefonhívások kap és közben kiderül, hogy a nő halott... Casst a bűntudat az őrület szélére sodorja és tönkreteszi a memóriáját is... Jelzete P 38.

Karine Giébel Csak egy árnyék című regénye a fenti témát dolgozza fel egy másik irányból. Biztos mindenkivel előfordult már, hogy sötét utcán a háta mögé pillantott, mert úgy érezte, követik. Cloét heteken keresztül követi az árnyék, megfigyeli a legintimebb pillanataiban, hozzáfér a legszemélyesebb dolgaihoz, mégsem érik tetten, mégsem tudja elhinni senki, hogy valaki egyfolytában a nyomában van, azt hiszik, megbolondult... Mire mindenki rájön, hogy mi történik, késő... Jelzete G 45.

Paolo Giordano olasz író A prímszámok magánya című regénye 2017 egyik zajos könyvsikere lett. Az eredetileg fizikus szerző két ember (Mattia és Alice) összetartozását ábrázolja tűpontosan, azt is remekül éreztetve, hogy múltjuk, körülményeik és saját maguk miatt sosem lehetnek együtt, valami mindig közéjük fog állni. Jelzete G 46.

A Világsikerek sorozatban mindig lebilincselő és csavaros történetű kötetek jelennek meg. Nincs ezúttal sem másként, Robert Dugoni Szorul a hurok-ja is teljesíti az elvárásokat. Tracy Crosswhite (a szerző nyomozója) Seattle-ben egy sorozatgyilkos után nyomoz, aki kínosan rendezetten hagyja ott a gyilkossági helyszíneket. Tracy a régi nyomozati anyagok között kutakodik, hátha talál valami nyomot, amikor a főnöket leállítja az ügyről... Tracy ekkor gyanakodni kezd, lehet, hogy a főnökének is van köze az ügyhöz? Jelzete D 94.

 John Scalzi-t a sci-fi rajongóknak nem kell bemutatni, a Vének háborúja-univerzummal letette a névjegyét az asztalra. Most egy új világot teremtett, amelynek első darabja Az összeomló birodalom címet kapta. A birodalom az Egyesülés nevet kapja és a Földről kiáramlott emberek alapították. A birodalom léte azonban rendszerhibáknak köszönhetően veszélybe kerül, ezért egy tudósra, egy kereskedőre és magára a birodalom császárnőjére hárul a feladat, hogy megmentsék az emberi civilizációt. Jelzete S 24.

/Veres Tamás, tájékoztató könyvtáros/

Gondolkodj győztesként! - aktuális újdonságaink

Ismét jelentkezik könyvajánló rovatunk, hiszen bőven van miből választani a felnőtt könyvtár állományából! A nyári szünet után újra teljes gőzzel üzemelünk, lehet jönni böngészni, válogatni, kutatni...

Mostani válogatásunk első darabját maga a kenti hercegnő írta és A szerelmes királynő címet viseli. A brit királyi ház egyetlen magyar származású hercegnéje regénye a 15. századi Angliába repít vissza minket, mégpedig a százéves háború közepébe. A történet főszereplője Aragóniai Jolán, aki beházasodik az Anjou családba, majd hamar meg is özvegyül. Ezután egyetlen célja maradt, mégpedig az, hogy megóvja új hazáját a teljes széteséstől és az angolok térhódításától. A személyes tapasztalatokkal is fűszerezett történelmi regény az M 31-es jelzetnél található, folytatása is hamarosan megjelenik.

Santa Montefiore a romantikus családregények avatott mestere. A Szerelem és háború dalaiban három, a háború által szétszakított barátnő útját követi végig, akiket az árulások is egymás ellen fordítanak. A három nő a világ különböző tájaira sodródik, ám mindvégig erősen munkál bennük a vágy, hogy visszatérjenek a Deverill-kastélyhoz, ahol még önfeledten élhették életüket. Jelzete M 84.

Donald Trumpról, az Amerikai Egyesült Államok elnökéről finoman szólva is megoszlanak a vélemények. Így volt ez régen is, amikor még "csak" üzletember volt, viszont kétségtelen, hogy remek érzékkel építette fel a vagyonát, majd amikor minden semmivé foszlott, újrakezdte és megcsinálta még egyszer. Két könyv is megjelent vele kapcsolatban, az egyik (Gondolkodj győztesként! - 650 T 92) az üzleti sikereinek titkát igyekszik feltárni, a másik (Michel D'Antonio: Trump - Soha nem elég - 320 D 17) pedig a részletes életrajzát közli. Lehet véleményünk az emberről, de a sikerhez vezető útját, módszereit érdemes tanulmányozni.

Nick Thorpe angol BBC tudósító már évek óta Magyarországon él. Saját elhatározásából bebarangolta a Duna vidékét, ám a megszokottól eltérően a Fekete-tengertől indult folyásirány ellenében, egészen a forrásig. Útleírása történelmi szemelvényeket is tartalmaz, személyes és vicces momentumokat is megoszt, amitől pontosan úgy érezzük, mintha mi is vele tartanánk. Jelzete 908 T 50.

Kirajzás - aktuális újdonságaink

Könyvtárunk a nyári szabadságolások után újra rendes nyitva tartással és rengeteg újdonsággal várja Kedves Olvasóit - ezekből szemezgettünk heti ajánlónkban. A nyár az utazásokról, pihenésről, kikapcsolódásról szól, aminek elengedhetetlen kelléke egy habkönnyű regény vagy kinek-kinek ízlése szerint egy borzongató krimi/thriller. Mindkét típusból megtalálható nálunk könyvek széles választéka.

Phil Doran sikeres író-producer volt, de az élete lassan összeomlik. A felesége meglepetésként vásárol egy házat Olaszországban, aminek Phil nem tud őszintén örülni. A Csábító Toscana közhelyekkel tálalva az útkeresés és az önmegismerés regénye lehetne, ám annál sokkal több: mintegy útmutatóként megtudhatjuk belőle az olasz élet apró csínját-bínját, a nem létező és a be nem tartott, de létező szabályok közötti különbségeket. Igazán szórakoztató Phil és felesége kalandjait, beilleszkedését végigkövetni egészen addig, amíg igazán új otthonra találnak Toscanában. Jelzete D 82.

A perui őserdő mélyén egy apró egységből álló fekete áradat turistákat tüntet el a Föld színéről. Kínában hirtelen nukleáris robbantást hajtanak végre egy bányavárosnál. Indiában emberek ezrei halnak meg. A világ minden táján egyszerre szabadul rá az emberiségre a több ezer éve alvó gyilkos pókok tömege, hogy hatalmas pusztítást vigyen véghez. Mit lehet ellenük tenni? Hogyan lehet védekezni? Miért pusztulnak el a pókok tömegesen néhány nap alatt? Ezekiel Boone Kirajzás című regénye a legalapvetőbb félelmeinkre játszik rá sikeresen, a kötet olvasása közben néha körültekintünk, hogy nincs -e pók a közelben vagy minden apró mozgásra érzékenyek leszünk. A könyv filmszerűen bonyolítja a cselekményét, a világ eszmélését, a tudósok versenyfutását az idővel... izgalmas, pörgő cselekményű regény, de a végkifejletre a trilógia végéig várni kell... Meg kell jegyezni, hogy a borító kifejezetten látványosra sikerült. Jelzete B 77.

Fiona Gibson könnyű hangvételű regényben taglalja azt a kérdést, hogy egy gyerekekkel rendelkező, de egyedülálló anyának szabad -e, illik -e újra randevúznia (akár három különböző férfival is?). A regény főhőse Alice, aki két kamaszfiút nevel, emellett édességgyártó vállalkozásba is belefog. A barátnői rábeszélésére három különböző korú és karakterű férfival is találkozgatni kezd, ám, hogy melyik lesz a befutó (ha lesz egyáltalán), az csak a regény végén derül ki. A könnyű hangvételű Anya randizni kezd jelzete G 45

Ruta Sepetys Amerikában élő litván menekült, akinek első regénye Árnyalatnyi remény címmel 2011-ben jelent meg. Saját élményeit is beleszövi Linának és családjának történetébe, akiket a szovjet titkosrendőrség Szibériába deportál szovjetellenesség címén. Lina azért küzd, hogy az apjának valahogy üzenni tudjon a börtönbe, hogy a családja életben van. Rajzaival küzd az elnyomás ellen és megmutatja, hogy a diktatúra borzalmaival szemben az emberi lélek fegyvereivel is lehet harcolni. Jelzete S 50.

Bíró Szabolcs regénye a Non Nobis Domine egy olyan korba és világba repít el minket, ahol a kegyetlenség és az erőszak, a reménytelenség az úr. A XIII. század végi Magyarországon nincs erős központi hatalom, kihalóban van az Árpád-ház, rablóbandák járják a vidéket. Ebben a helyzetben próbálja Vilmos megmenti a Templomos Lovagrendet Attila nevű unokaöccse nevelésével, ugyanis benne látja a rend jövőbeli reménységét. Attila azonban túlságosan önfejű, ezért európai útra küldik, így az ő szemén keresztül járhatjuk be a korabeli Magyarországot és a középkori Európát, figyelhetjük a viharos történelmi változásokat. Jelzete B 68.

Ilyenkor nyáron, forró estéken bizony jól esik egy pofa jéghideg sör. Valójában mennyit tudunk erről az italról, amely már az ókor óta része a mindennapoknak? Kik írtak a sörről? Milyen nóták szólnak erről az italról? A Lazi Kiadó A sör füveskönyvében olvashatunk különböző irodalmi szemelvényeket, dalszövegeket, mondásokat, vicceket a sörrel kapcsolatban, hogy tudásunk, műveltségünk birtokában még jobban meg tudjuk becsülni a seritalt. Jelzete S 83.

/Veres Tamás, tájékoztató könyvtáros/

Az élet kódja - könyvajánlónk

Ezen a gyönyörű, verőfényes, tiszta levegőjű nyári napon következzen aktuális újdonságainkból egy rövid válogatás.

Hunter S. Thompson kultregényéből, a Félelem és reszketés Las Vegasban-ból kultfilm is készült, ami itthon is nagy sikert aratott (amihez valószínűleg Nagy Feró szinkronhangja is hozzájárult). A hetvenes évek Amerikájában játszódó történet szerint S. Thompson elindul egy autós versenyről tudósítani és megtalálni az "Amerikai álmot". Ezzel szemben viszont az egész túra egy drogos ámokfutássá változik, amelynek beszámolójából született a regény. Hajmeresztő kalandok, képszerű leírások és egy hihetetlenül hihető utazás története ez. Jelzete T 50.

Katherine Webb regényében, Az angol lányban egy kezdő régész, Joan Seabrook kalandjait követhetjük végig Ománban. Joan célja, hogy feltárja a sivatagi erőd, Dzsabrín titkait, ám nem kap engedélyt a kutatásra, viszont megismerkedik a híres felfedezővel, Maude Vickeryvel, aki példaképe volt. Egyre jobban megismerik egymást, aminek hatására Joanban egyre erősebb a vágy, hogy felkutassa az erődöt, még ha katasztrofális következményei is lesznek... Jelzete W 36.

Egyre népszerűbbek könyvtárunkban is a történelmi regények, legyen szó a magyar őstörténetről, a Római Birodalomról vagy Bizáncról. Erről a birodalomról írt egy trilógiát Pusztai Andrea, amelyben széleskörű történelmi forrásokra alapozva festi meg a főváros és a birodalom pezsgő életét. Intrikák, politikai csatározások, szövetségi rendszerek is alakítják a bizánci udvar életét, valamint fontos szerepet kap a császárság és a magyarok kapcsolata is. A trilógia első két kötete (A sárkányölő, A zöld szemű kígyó) már kölcsönözhető, harmadik kötete idén érkezik. Jelzete P 98.

Szabó Gyuri bácsit, a bükki füvesembert nemigen kell bemutatni senkinek. Intézményünkben is nagysikerű előadást tartott, amire több százan voltak kíváncsiak. Azonban már nem csak élőszóban, hanem könyvekben is terjeszti hatalmas tudását, amit élete során a gyógynövényekről és a népi gyógyászatról összegyűjtött. Javasasszony unokája című könyvében vall önmagáról is, élettörténetéről és a különböző betegségekre is felfedi a gyógymódot vagy kúrát. Jelzete 615 Sz 14.

Végül pedig következzen egy fiatal tudományág korszakalkotó munkája: Jim Al-Khalili és Johnjoe McFadden Az élet kódja című könyve a kvantumbiológiát mutatja be, amely tudományág arra keresi a választ, hogyan lesz az egyszerű atomokból járó, gondolkodó, lélegző lény. A leghétköznapibb kérdésekre keresik a választ: pl. miért érezzük az illatokat, honnan tudják a madarak, hová repüljenek? Akit érdekel az efféle tudományosan, de érthetően és élvezetesen megírt munka, az 576 A 40-es jelzetnél megtalálj a könyvet. 

/Veres Tamás, tájékoztató könyvtáros/

süti beállítások módosítása