Ipolyi Arnold Könyvtár

2017.nov.08.
Írta: Ipolyi Arnold Könyvtár Szólj hozzá!

Az irodalom ellenségei - aktuális újdonságaink

Aktuális újdonságaink közül válogattunk ezúttal is, amelyeket a felnőtt könyvtárban található új könyvek polcáról kölcsönözhetik ki kedves Olvasóink.

Darvasi László helyi születésű írónk, újságírónk legújabb kötete Szív Ernő álnév alatt jelent meg, és Az irodalom ellenségei címet viseli. Ebben a kötetben a szerző tárcagyűjteménye található, rövid, de tartalmas írások mindenféle témában, legyen az antikvárium, pályatársak, saját műveinek, írói teljesítményének analizálása. Érthető, tartalmas és elgondolkodtató írások olyan dolgokról, amiket mi is gondolunk, csak nem írjuk le. Szív Ernő megtette és olvashatjuk is tőle a D 27-es jelzetnél.

Márai Sándor közkedvelt író, ám nem csak regényeit, hanem Naplóit is érdemes lapozgatni, amiből remek képet kaphatunk és alkothatunk az író választott lakhelyéről, az Egyesült Államokról, az utazásairól, olvasmányélményeiről és úgy általában a világképéről. A naplókat bőséges jegyzetekkel látták el, így nem kell tartani az idegen kifejezésektől és az ismeretlen nevektől sem. A teljes napló jelenleg 1943-1981-ig tartó időszakot öleli fel és várhatóak a további kötetek is hamarosan. Jelzetük M 28.

Hagyományosan 1517. október 31-én indult el a reformáció Luther Márton fellépésével, amivel a búcsúcédulák árusítását és ezáltal az egyházat bírálta. Luther mozgalma rengeteg harc és sok áldozat után nyert általános elfogadást, de az tény, hogy ténykedése megváltoztatta a világot. A Lazi Kiadó összegyűjtötte számunkra a legjobb mondásait, aforizmáit egy kötetbe és ez lett Luther Márton füveskönyve, amely az Erős vár a mi Istenünk címet kapta. Olvashatjuk benne az életéről, önmagáról, az egyházról és Istenről vallott gondolatait. Jelzete 240 L 97.

Manapság a Brexit, azaz Nagy-Britannia kilépés az unióból úgynevezett hot topic, azaz folyamatosan napirenden lévő téma. A kilépésről szóló népszavazáson ilyen eredményre senki sem számított, ám bekövetkezett a lehetetlen és hogy ezt a folyamatot, illetve az angolok viszonyát az EU-hoz még jobban megértsük, érdemes áttekinteni Egedy Gergely és Gálik Zoltán könyvét a Nagy-Britannia és az európai integrációt, amelyben a csatlakozástól kezdve a Brexitig veszik sorra az eseményeket. A bőséges jegyzetekkel ellátott kötet jelzete 327 E 19.

A szőlőből készült erjesztett nedű, azaz a bor már  ősidők óta az emberiség itala, az ókorban külön istenség is őrködött fölötte, manapság pedig a minőségi borokkal komoly karriert lehet befutni. A kulturált borfogyasztás hazánkban is egyre inkább terjed, a magyarok pedig egyre műveltebben nyúlnak az üvegek után és az áruházakban is inkább a felső polcokról válogatnak. Ehhez hozzájárulnak az olyan ismeretterjesztő kiadványok, mint pl. Giles Kime A bor titkai című munkája. Ebben a szerző egyszerűen, érthetően magyarázza el a jó bor ismérveit (nem a címke és a pincészet lesz a legfontosabb), a szőlőfajták közötti különbséget, bemutatja a bortermelő vidékek sajátosságait, stb. A sok-sok hasznos információval teletömött kötet jelzete a 663 K 46.

/Veres Tamás, tájékoztató könyvtáros/

Vörös betűkkel - aktuális újdonságaink

Hamarosan itt a november, egyre inkább a kuckózós estéké, hétvégeké lesz a főszerep, ahogy közelít az óraátállítás és a tél. Ennek hasznos, szórakoztató eltöltéséhez igyekszünk segítséget nyújtani könyvajánlónkkal.

A Halloween ünnepe nem európai eredetű, de nálunk is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A rémségek éjszakájához kiválóan passzol egy horrornovellákkal teli kötet, mondjuk Stephen King Csontkollekciója. A szerző remekül ért ahhoz, hogy teljesen hétköznapi helyzetekből, tárgyakból valami igazán félelmeteset hozzon ki, ez a gyűjtemény remek példa erre: legyen családi nyaralás, kártyaparti, a reggeli tej kiszállítása, mind furcsa és félelmetes helyzeteket eredményeznek. A legismertebb novella a gyűjteményben A köd, amiből hamarosan sorozatot is forgattak. Jelzete K 46.

King pályatársa, a hátborzongató regények szerzője, "a feszültségkeltés mestere", Dean R. Koontz is új regénnyel képviselteti magát könyvtárunkban, melynek címe Idegen szív. A főszereplő vállalkozó, Ryan Perry egészséges, mozgásban gazdag életmódot folytat, ám mégis szívbetegséget állapítanak meg nála, amely mindent felemészt körülötte. Egy évvel később újra egészséges, mindent sikerült helyreállítani az életében, ám váratlanul apró ajándékok tűnnek fel az életében, amelyek mind egy szívet ábrázolnak... és ekkor válik az orvosi csoda az életét fenyegető átokká. Jelzete K 69.

Idén nyáron mutatták be Luc Besson nagyszabású és látványos filmjét a Valerian és az ezer bolygó városát. Nálunk a film hivatalos könyvváltozata is megtalálható már, amelyet Christie Golden jegyez. Az egész történet egyébként egy képregényen alapul, a történet lényege pedig az, hogy egy hatalmas galaxisközi űrállomáson, az Alfán egy ősi erő ébredezik, amely fenyegeti az Ezer bolygó városán található lényeket és a galaktikus harmóniát is. Két téridőügynök érkezik az űrállomásra, hogy fényt derítsenek az erő mibenlétére és megmentsék a világegyetemet a pusztulástól. Jelzete G 50.

Donato Carrisi Démoni suttogás című kötete is beilleszthető a borzongató regények, történetek sorába. Egy nyomozócsoport egy kegyetlenül agyafúrt bűnözővel néz szembe, aki 5 (illetve 6) kislányt rabol el, csonkít meg és gyilkol meg brutális módon. A nyomozók egy eltűnt esetekkel foglalkozó szakértőt, Milát hívják segítségül, ám egyre nehezebb rájönniük, hogy ki is a gyilkos és hol található a még életben lévő hatodik kislány. A helyzetet bonyolítja, hogy a megtalált kislányok holttesteinek helyszíne további borzalmas bűntényekre világítanak rá, így a gonosz és jó fogalma meglehetősen összekeveredik. A letehetetlenül izgalmas (saját tapasztalat) regény jelzete C 12. (A regény a Mila Vasquez-sorozat nyitódarabja, de Magyarországon nem fordították le egyelőre a szerző többi művét.)

Anne Bishop fantasztikus regénye a Vörös betűkkel két világ harcát meséli el. Az egyik oldalon a Mások állnak, a másikon pedig az emberek, akik a Mások prédáit jelentik. A két oldal között törékeny béke honol, amelyet egy Meggie nevű vérpróféta képes megingatni, aki megszökik a gazdájától és beáll a Másokhoz emberi közvetítőnek. Amikor a főnöke felfedezi, hogy keresik, akkor döntést kell hoznia, hogy vállalja -e a béke felrúgását vagy Meggietől szabadul -e meg... az urban fantasy-sorozat a New York Times bestsellere lett, jelzete B 67.

Végül egy újabb könyv, amely sorozatot ihletett: Margaret Atwood A szolgálólány meséje. Ez egy disztópia (negatív jövőkép), amely azt mutatja be, ahogy egy vallási fundamentalista országban a nőket (illetve egy részüket) arra használják, hogy csak és kizárólag a gyermekszülésnek éljenek. Ezeket a szolgálólányokat átnevelésük után terméketlen családokhoz helyezik ki, hogy "képességüket" a család érdekében használják fel. A regény főszereplője Fredé, akit egy este a Parancsnok (a ház ura) a szabályokkal teljesen ellenkező módon egyedül hívat a szobájába... jelzete A 94.

/Veres Tamás, tájékoztató könyvtáros/

Csak egy árnyék - aktuális újdonságaink

Mai válogatásunk műfaji megoszlását tekintve pszichothrillerből, krimiből és sci-fiből áll. Nézzük, milyen újdonságokat emeltem ki ma a kínálatból.

A történelmi rejtélyeket megoldó kalandregények a Da Vinci-kód óta a reneszánszukat élik, Dan Brown mellett Steve Berry és J. R. dos Santos is felkapott íróvá avanzsáltak. Ez utóbbi legújabb regénye a Vaticanum - Az ősi prófécia címet viseli és megtalálható benne a műfaj minden fontos eleme. Ősi titok, amely napjainkban kerül elő és megváltoztatja a világ sorsának alakulását. Ezúttal Malakiás jóslata kezd valósággá válni: a pápát iszlám szélsőségesek elrabolják és emellett kifosztják a levéltárat is, az egyházat kompromittáló iratokat viszik magukkal, amely romba döntheti az egész kereszténységet. Tomás Noronha (dos Santos állandó főhőse) magától a pápától kap megbízást és az idővel versenyt futva kell megakadályoznia a közelgő katasztrófát... Jelzete S 17.

B. A. Paris a Zárt ajtók mögött című pszichothrillerével robbant be a köztudatba, amelynek egyenes következménye, hogy futószalagon szállítja a hasonlóan jól megírt, fordulatos, közhelyként puffogtatott "letehetetlen" jelzőjű könyveket. Összeomlás című regénye a paranoiára épít. Cass Anderson, miután nem állt meg segíteni egy nőnek, furcsa telefonhívások kap és közben kiderül, hogy a nő halott... Casst a bűntudat az őrület szélére sodorja és tönkreteszi a memóriáját is... Jelzete P 38.

Karine Giébel Csak egy árnyék című regénye a fenti témát dolgozza fel egy másik irányból. Biztos mindenkivel előfordult már, hogy sötét utcán a háta mögé pillantott, mert úgy érezte, követik. Cloét heteken keresztül követi az árnyék, megfigyeli a legintimebb pillanataiban, hozzáfér a legszemélyesebb dolgaihoz, mégsem érik tetten, mégsem tudja elhinni senki, hogy valaki egyfolytában a nyomában van, azt hiszik, megbolondult... Mire mindenki rájön, hogy mi történik, késő... Jelzete G 45.

Paolo Giordano olasz író A prímszámok magánya című regénye 2017 egyik zajos könyvsikere lett. Az eredetileg fizikus szerző két ember (Mattia és Alice) összetartozását ábrázolja tűpontosan, azt is remekül éreztetve, hogy múltjuk, körülményeik és saját maguk miatt sosem lehetnek együtt, valami mindig közéjük fog állni. Jelzete G 46.

A Világsikerek sorozatban mindig lebilincselő és csavaros történetű kötetek jelennek meg. Nincs ezúttal sem másként, Robert Dugoni Szorul a hurok-ja is teljesíti az elvárásokat. Tracy Crosswhite (a szerző nyomozója) Seattle-ben egy sorozatgyilkos után nyomoz, aki kínosan rendezetten hagyja ott a gyilkossági helyszíneket. Tracy a régi nyomozati anyagok között kutakodik, hátha talál valami nyomot, amikor a főnöket leállítja az ügyről... Tracy ekkor gyanakodni kezd, lehet, hogy a főnökének is van köze az ügyhöz? Jelzete D 94.

 John Scalzi-t a sci-fi rajongóknak nem kell bemutatni, a Vének háborúja-univerzummal letette a névjegyét az asztalra. Most egy új világot teremtett, amelynek első darabja Az összeomló birodalom címet kapta. A birodalom az Egyesülés nevet kapja és a Földről kiáramlott emberek alapították. A birodalom léte azonban rendszerhibáknak köszönhetően veszélybe kerül, ezért egy tudósra, egy kereskedőre és magára a birodalom császárnőjére hárul a feladat, hogy megmentsék az emberi civilizációt. Jelzete S 24.

/Veres Tamás, tájékoztató könyvtáros/

Gondolkodj győztesként! - aktuális újdonságaink

Ismét jelentkezik könyvajánló rovatunk, hiszen bőven van miből választani a felnőtt könyvtár állományából! A nyári szünet után újra teljes gőzzel üzemelünk, lehet jönni böngészni, válogatni, kutatni...

Mostani válogatásunk első darabját maga a kenti hercegnő írta és A szerelmes királynő címet viseli. A brit királyi ház egyetlen magyar származású hercegnéje regénye a 15. századi Angliába repít vissza minket, mégpedig a százéves háború közepébe. A történet főszereplője Aragóniai Jolán, aki beházasodik az Anjou családba, majd hamar meg is özvegyül. Ezután egyetlen célja maradt, mégpedig az, hogy megóvja új hazáját a teljes széteséstől és az angolok térhódításától. A személyes tapasztalatokkal is fűszerezett történelmi regény az M 31-es jelzetnél található, folytatása is hamarosan megjelenik.

Santa Montefiore a romantikus családregények avatott mestere. A Szerelem és háború dalaiban három, a háború által szétszakított barátnő útját követi végig, akiket az árulások is egymás ellen fordítanak. A három nő a világ különböző tájaira sodródik, ám mindvégig erősen munkál bennük a vágy, hogy visszatérjenek a Deverill-kastélyhoz, ahol még önfeledten élhették életüket. Jelzete M 84.

Donald Trumpról, az Amerikai Egyesült Államok elnökéről finoman szólva is megoszlanak a vélemények. Így volt ez régen is, amikor még "csak" üzletember volt, viszont kétségtelen, hogy remek érzékkel építette fel a vagyonát, majd amikor minden semmivé foszlott, újrakezdte és megcsinálta még egyszer. Két könyv is megjelent vele kapcsolatban, az egyik (Gondolkodj győztesként! - 650 T 92) az üzleti sikereinek titkát igyekszik feltárni, a másik (Michel D'Antonio: Trump - Soha nem elég - 320 D 17) pedig a részletes életrajzát közli. Lehet véleményünk az emberről, de a sikerhez vezető útját, módszereit érdemes tanulmányozni.

Nick Thorpe angol BBC tudósító már évek óta Magyarországon él. Saját elhatározásából bebarangolta a Duna vidékét, ám a megszokottól eltérően a Fekete-tengertől indult folyásirány ellenében, egészen a forrásig. Útleírása történelmi szemelvényeket is tartalmaz, személyes és vicces momentumokat is megoszt, amitől pontosan úgy érezzük, mintha mi is vele tartanánk. Jelzete 908 T 50.

Kirajzás - aktuális újdonságaink

Könyvtárunk a nyári szabadságolások után újra rendes nyitva tartással és rengeteg újdonsággal várja Kedves Olvasóit - ezekből szemezgettünk heti ajánlónkban. A nyár az utazásokról, pihenésről, kikapcsolódásról szól, aminek elengedhetetlen kelléke egy habkönnyű regény vagy kinek-kinek ízlése szerint egy borzongató krimi/thriller. Mindkét típusból megtalálható nálunk könyvek széles választéka.

Phil Doran sikeres író-producer volt, de az élete lassan összeomlik. A felesége meglepetésként vásárol egy házat Olaszországban, aminek Phil nem tud őszintén örülni. A Csábító Toscana közhelyekkel tálalva az útkeresés és az önmegismerés regénye lehetne, ám annál sokkal több: mintegy útmutatóként megtudhatjuk belőle az olasz élet apró csínját-bínját, a nem létező és a be nem tartott, de létező szabályok közötti különbségeket. Igazán szórakoztató Phil és felesége kalandjait, beilleszkedését végigkövetni egészen addig, amíg igazán új otthonra találnak Toscanában. Jelzete D 82.

A perui őserdő mélyén egy apró egységből álló fekete áradat turistákat tüntet el a Föld színéről. Kínában hirtelen nukleáris robbantást hajtanak végre egy bányavárosnál. Indiában emberek ezrei halnak meg. A világ minden táján egyszerre szabadul rá az emberiségre a több ezer éve alvó gyilkos pókok tömege, hogy hatalmas pusztítást vigyen véghez. Mit lehet ellenük tenni? Hogyan lehet védekezni? Miért pusztulnak el a pókok tömegesen néhány nap alatt? Ezekiel Boone Kirajzás című regénye a legalapvetőbb félelmeinkre játszik rá sikeresen, a kötet olvasása közben néha körültekintünk, hogy nincs -e pók a közelben vagy minden apró mozgásra érzékenyek leszünk. A könyv filmszerűen bonyolítja a cselekményét, a világ eszmélését, a tudósok versenyfutását az idővel... izgalmas, pörgő cselekményű regény, de a végkifejletre a trilógia végéig várni kell... Meg kell jegyezni, hogy a borító kifejezetten látványosra sikerült. Jelzete B 77.

Fiona Gibson könnyű hangvételű regényben taglalja azt a kérdést, hogy egy gyerekekkel rendelkező, de egyedülálló anyának szabad -e, illik -e újra randevúznia (akár három különböző férfival is?). A regény főhőse Alice, aki két kamaszfiút nevel, emellett édességgyártó vállalkozásba is belefog. A barátnői rábeszélésére három különböző korú és karakterű férfival is találkozgatni kezd, ám, hogy melyik lesz a befutó (ha lesz egyáltalán), az csak a regény végén derül ki. A könnyű hangvételű Anya randizni kezd jelzete G 45

Ruta Sepetys Amerikában élő litván menekült, akinek első regénye Árnyalatnyi remény címmel 2011-ben jelent meg. Saját élményeit is beleszövi Linának és családjának történetébe, akiket a szovjet titkosrendőrség Szibériába deportál szovjetellenesség címén. Lina azért küzd, hogy az apjának valahogy üzenni tudjon a börtönbe, hogy a családja életben van. Rajzaival küzd az elnyomás ellen és megmutatja, hogy a diktatúra borzalmaival szemben az emberi lélek fegyvereivel is lehet harcolni. Jelzete S 50.

Bíró Szabolcs regénye a Non Nobis Domine egy olyan korba és világba repít el minket, ahol a kegyetlenség és az erőszak, a reménytelenség az úr. A XIII. század végi Magyarországon nincs erős központi hatalom, kihalóban van az Árpád-ház, rablóbandák járják a vidéket. Ebben a helyzetben próbálja Vilmos megmenti a Templomos Lovagrendet Attila nevű unokaöccse nevelésével, ugyanis benne látja a rend jövőbeli reménységét. Attila azonban túlságosan önfejű, ezért európai útra küldik, így az ő szemén keresztül járhatjuk be a korabeli Magyarországot és a középkori Európát, figyelhetjük a viharos történelmi változásokat. Jelzete B 68.

Ilyenkor nyáron, forró estéken bizony jól esik egy pofa jéghideg sör. Valójában mennyit tudunk erről az italról, amely már az ókor óta része a mindennapoknak? Kik írtak a sörről? Milyen nóták szólnak erről az italról? A Lazi Kiadó A sör füveskönyvében olvashatunk különböző irodalmi szemelvényeket, dalszövegeket, mondásokat, vicceket a sörrel kapcsolatban, hogy tudásunk, műveltségünk birtokában még jobban meg tudjuk becsülni a seritalt. Jelzete S 83.

/Veres Tamás, tájékoztató könyvtáros/

Az élet kódja - könyvajánlónk

Ezen a gyönyörű, verőfényes, tiszta levegőjű nyári napon következzen aktuális újdonságainkból egy rövid válogatás.

Hunter S. Thompson kultregényéből, a Félelem és reszketés Las Vegasban-ból kultfilm is készült, ami itthon is nagy sikert aratott (amihez valószínűleg Nagy Feró szinkronhangja is hozzájárult). A hetvenes évek Amerikájában játszódó történet szerint S. Thompson elindul egy autós versenyről tudósítani és megtalálni az "Amerikai álmot". Ezzel szemben viszont az egész túra egy drogos ámokfutássá változik, amelynek beszámolójából született a regény. Hajmeresztő kalandok, képszerű leírások és egy hihetetlenül hihető utazás története ez. Jelzete T 50.

Katherine Webb regényében, Az angol lányban egy kezdő régész, Joan Seabrook kalandjait követhetjük végig Ománban. Joan célja, hogy feltárja a sivatagi erőd, Dzsabrín titkait, ám nem kap engedélyt a kutatásra, viszont megismerkedik a híres felfedezővel, Maude Vickeryvel, aki példaképe volt. Egyre jobban megismerik egymást, aminek hatására Joanban egyre erősebb a vágy, hogy felkutassa az erődöt, még ha katasztrofális következményei is lesznek... Jelzete W 36.

Egyre népszerűbbek könyvtárunkban is a történelmi regények, legyen szó a magyar őstörténetről, a Római Birodalomról vagy Bizáncról. Erről a birodalomról írt egy trilógiát Pusztai Andrea, amelyben széleskörű történelmi forrásokra alapozva festi meg a főváros és a birodalom pezsgő életét. Intrikák, politikai csatározások, szövetségi rendszerek is alakítják a bizánci udvar életét, valamint fontos szerepet kap a császárság és a magyarok kapcsolata is. A trilógia első két kötete (A sárkányölő, A zöld szemű kígyó) már kölcsönözhető, harmadik kötete idén érkezik. Jelzete P 98.

Szabó Gyuri bácsit, a bükki füvesembert nemigen kell bemutatni senkinek. Intézményünkben is nagysikerű előadást tartott, amire több százan voltak kíváncsiak. Azonban már nem csak élőszóban, hanem könyvekben is terjeszti hatalmas tudását, amit élete során a gyógynövényekről és a népi gyógyászatról összegyűjtött. Javasasszony unokája című könyvében vall önmagáról is, élettörténetéről és a különböző betegségekre is felfedi a gyógymódot vagy kúrát. Jelzete 615 Sz 14.

Végül pedig következzen egy fiatal tudományág korszakalkotó munkája: Jim Al-Khalili és Johnjoe McFadden Az élet kódja című könyve a kvantumbiológiát mutatja be, amely tudományág arra keresi a választ, hogyan lesz az egyszerű atomokból járó, gondolkodó, lélegző lény. A leghétköznapibb kérdésekre keresik a választ: pl. miért érezzük az illatokat, honnan tudják a madarak, hová repüljenek? Akit érdekel az efféle tudományosan, de érthetően és élvezetesen megírt munka, az 576 A 40-es jelzetnél megtalálj a könyvet. 

/Veres Tamás, tájékoztató könyvtáros/

A tavasz színe és a fonákja - aktuális újdonságaink

Kicsit módosított címmel került be mostani ajánlónkba a nagy francia regényíró Robert Merle fia, Olivier, aki apja munkásságát viszi tovább A színe és a fonákja című regényével, ami a Francia história ciklus folytatása, azaz inkább újrakezdése. Ugyanis a főszereplő maradt Pierre de Siorac, ám a történetet az eddig háttérbe húzódott szolgája, Miroul mondja el, kiegészítve és más szemszögből elmesélve az eddigi kalandokat. A történet a XVI. században játszódik, a helyszín pedig a Francia Királyság. Jelzete M 55.

Jack Reacher, a moziba is berobbant akcióhős (Tom Cruise alakításában) könyvben is visszatért, immáron sokadjára. A Lee Child által megteremtett szuperkatona ismét egy nehéz ügy megoldására vállalkozik. Ezúttal egy Esti iskola keretein belül egy titokzatos üzenet után nyomoznak, amelyben egy százmillió dolláros összeg is szerepel... Ez az egyetlen nyom, amin el lehet indulni, de valószínűleg hősünknek sikerül a közel lehetetlen is... Jelzete C 17.

Ezután egy habkönnyű és vicces (ahogy a borítón állítják) Lindsey Kelk regény következik, amelyet amilyen gyorsan fogyasztunk, ugyanolyan gyorsan el is felejtjük, de az efféle könyveknek pontosan ez a célja, mármint a szórakoztatás. Az Egy koszorúslány naplója főszereplője Maddie, aki a körülötte zajló eseményeket egy ideig tétlenül figyeli, nevezetesen kénytelen jópofát vágni legjobb barátnője férjhez meneteléhez, de egyszer úgy dönt, hogy saját kezébe veszi a sorsát és nem csak koszorúslány lesz belőle, hanem talán más is. Jelzete K 33.

Peter Robinson regénye a Világsikerek című sorozatban jelent meg, a címe pedig A forradalom gyermekei. Ebben Alan Banks felügyelő egy különös gyilkosságban kezd el nyomozni, ugyanis az áldozat senki számára nem hiányzik, a világ végén lakik és a zsebében lapul ötezer font... Szinte semmi nyom nincs, amin el lehetne indulni, ám a felügyelő és csapata igyekszik megbirkózni az üggyel, noha folyamatosan kapják a figyelmeztetéseket, hogy eddig és ne tovább... Vajon mi bújik meg a háttérben? Milyen nagyobb terv részese volt a szerencsétlen áldozat? A kötetből kiderül, jelzete R 76.

Jászai Mari (1850-1926) az egyik legnagyobb tragika a magyar színjátszás történetében. 1927-ben megjelent naplóját és emlékiratai a Szépmíves Kiadó fedezte fel (újra) és adta ki 2016-ban. Nem csak Jászai Mari színházi tevékenységéről, hanem szerelmi életéről és gondolatairól is olvashatunk az eredetileg nem nyilvánosságnak készült emlékiratban. Jelzete 792 J 49.

Végül pedig egy újabb kézikönyv a házi sörfőzéshez Mucha Attila tollából, aki saját tapasztalataira alapozva ismerteti velünk a sörfőzés minden csínját-bínját. Ezen kívül olvashatunk még sörkorcsolyákról, úti beszámolókról, más kultúrák sörfogyasztási szokásairól, sörös játékokról is. Hasznos könyv otthoni sörfőzéshez is. Jelzete 663 M 93.

/Veres Tamás, tájékoztató könyvtáros/

Égtörés - újdonságainkból válogattunk

Beköszöntött a május, vele együtt az igazi meleg tavasz és bizony, hamarosan jönnek az égtörések, azaz záporok, zivataros színesítik majd mindennapjainkat. A könyvtár azonban verőfényes napsütésben és kemény fagyokban is áll Olvasói rendelkezésére, folyamatosan érkeznek a jobbnál jobb, újabbnál újabb kötetek hozzánk. Ezekből válogattunk.

Stephanie Meyer az az amerikai írónő, aki a kétes hírű, rajongva gyűlölt Twilight-sorozattal robbant be a köztudatba. Manapság azonban próbál kitörni ebből a skatulyából és más történetekkel is előáll. Első ilyen próbálkozása a Burok címet viselte, amelyet meg is filmesítettek. Most azonban A vegyész című kötetet ajánljuk tőle, amely főszereplője egy belevaló nő, aki korábbi megbízói elől bujkál, különböző személyiségek mögé rejtőzve. Azonban örökké nem futhat a végzete elől és egy utolsó megbízással, versenyt futva az idővel kénytelen megmenteni a saját életét. Jelzete M 60.

John Scalzi sem ismeretlen a sci-fi rajongók előtt, a Vének háborúja univerzummal megalapozta hírnevét. Vörösingesek - ez a címe a legújabb könyvének, amely egy űrhajó szereplőit mutatja be, akik furábbnál furább szituációkba keverednek és egy idő után elkezdenek gyanakodni, hogy valami nincs rendben. A magyarázat, amelyet a hajó mélyében élő remete fed fel előttük egyszerre szürreális és elképzelhetetlen, ám később bebizonyosodik, hogy semmi sem lehetetlen, de a versenyfutás az idővel nagyon is valóságossá válik. Jelzete S 24.

Nagyot robbantott az amerikai köztudatban William R. Forstchen regénye, az Egy másodperccel később, amely annyira valóságosan ábrázolja egy lehetséges terrortámadás következményeit, hogy egyszerre hördült fel a közvélemény, főleg miután katonai szakértők is megerősítették, hogy a regényben ábrázolt támadás nagyon is valóságossá válhat, egy kevéssé ismert, de létező fegyvernek köszönhetően. Folytatása Egy évvel később címmel jelent meg. Mindkét kötet jelzete F 74.

Al Robertson Égtörés című regénye is egy sci-fibe oltott nyomozás története. Posztapokaliptikus környezet, mesterséges intelligenciák, magasabb szintű szerveződés, eltelt évszázadok sem változtatnak olyan dolgokon, amelyek manapság is jelen vannak: nevezetesen a szeretteink elvesztésének fájdalma, az igazság és a gyilkos keresése... Jack Forster, a főszereplő egy véres háború után a fejébe ültetett MI (neve: Hugo Fist) segítségével ered az igazság nyomába, de sietnie kell, ugyanis a MI licence hamarosan lejár... Jelzete R 76.

Mihail Kamjanyicin Darabont fedőnéven, szovjet titkos ügynökként, hírszerzőként tevékenykedett a második világháború Budapesten. Visszaemlékezését olvashatjuk arról, hogyan látta az akkori fővárost, milyen információkat sikerült megszereznie és milyen kalandokat élt át tevékenysége közben. Jelzete K 14.

/Veres Tamás, tájékoztató könyvtáros/

Tavaszi tárlat - aktuális újdonságaink

Igen, a címben említett évszakot vélhetően már mindenki nagyon várja, a tiszta levegőt, a lassan nyíló virágokat, a melengető napsütést... addig azonban van még egy pár hét hátra, amelyet a legjobban a meleg szobában, egy jó kávé vagy tea és egy könyv társaságában lehet a legjobban kibírni.

Spiró György Tavaszi tárlata egy izgalmas nyomozás eredménye, melyet a szerző egy cikk megtalálása érdekében vezetett le. Igen, egy újságcikk az alapja ennek a regénynek, de mondanivalójában azért jóval teljesebb: a sok 1956-os munka közül kiemelkedve igyekszik bemutatni a forradalom alatti hangulatot, valamint a megtorlás napjait, amelynek megrázó képei örökre belénk égnek, valósághű élményként követnek majd életutunkon. Ebből a regényből mindent megtudhatunk a diktatúrák eszközeiről, világáról, amely nem csak a magyar jellegzetességeket mutatja meg. Jelzete S 84.

Leslie L. Lawrence közkedvelt író és nyomozófigura olvasóink körében. A gyűlölet fája a nyomozó újabb kalandjait meséli el, amelynek során Lawrence úr Manilában egy lepkegyűjteményt tervez megvásárolni, ám már nincs kitől, ugyanis a tulajdonosa halott, ezek után a reptér majdnem felrobban és sorozatban következnek a szürreális kalandok, nagyobb mennyiségű hullával fűszerezve. A nyomozó útját érdekes figurák keresztezik, bajba is kerül, de semmi nem állíthatja meg, hogy Mindanao-ra, a rejtélyes szigetre utazzon és felderítse a szálakat. Jelzete L 86.

Oravecz Nóra internetes bloggerből lett író és egyfajta mentálhigiénés tanácsadó, azaz inkább meglovagolva az önmegvalósító hullámot, igyekszik ebben a témakörben a blogján és most már könyvekben is segítséget nyújtani a kétségbeesett embertársainak. Találd meg magad című kötetében a sikerek kezeléséről, az újabb célok kitűzéséről és a céltalanság okozta kiüresedésről olvashatunk. Jelzete 613 O 42.

Lionel Shriver Beszélnünk kell Kevinről című regénye tulajdonképpen levélbeli vallomások és gondolatkifejtések láncolata, amelyet egy megtört anya ír a férjének. Az anya ilyen jellegű megnyilvánulása annak következménye, hogy az alig 16 éves Kevin nevű (rendezett körülményekkel rendelkező családból érkező) fia nem sokkal a születésnapja előtt kivégez hét diákot, egy menzás nénit és egy tanár a középiskolájában. A büntetése enyhe, a következmények annál súlyosabbak. Megrázó történet anyaságról, házasságról, modern kori értékekről. Jelzete S 54.

A Holmi nevű irodalmi magazin antológiája vaskosra sikeredett, ami nem is csoda, hiszen negyed évszázad kortárs magyar irodalmát öleli fel. Antológia, azaz válogatott versek és prózai művek találhatók benne, de talán nem túlzás kijelenteni, hogy az adott 25 év legjava megtalálható ebben a kötetben. Néhány név a szerzők közül: Parti Nagy Lajos, Kertész Imre, Esterházy Péter, Krasznahorkai László, Spiró György, Nemes Nagy Ágnes, Térey János... sorolhatnánk még, de inkább beszéljen a könyv önmagáért: el kell merülni benne, fel kell fedezni. Jelzete H 76.

Az élethosszig tartó tanulás, saját magunk folyamatos képzése régóta a köztudatban van. Az tény, hogy minél több végzettségünk, képességünk (ún. skill) van, annál nagyobb az esély arra, hogy jól fizető állásba tudjunk elhelyezkedni. Maróti Andor A tanuló felnőtt című kötete a felnőttképzés hátteréről szól, a különböző életkorban lévő csoportok tanulási sajátosságait elemzi, valamint a felnőttképzési eszközöket veszi sorra. Jelzete 374 M 35.

/Veres Tamás, tájékoztató könyvtáros/

Mindig más történik - aktuális újdonságaink

Az év második hete - sőt, egyáltalán az első hónapja - nem igazán tartozik az év legizgalmasabb időszakai közé, ezért a legjobb, amit tehetünk, hogy betérünk a könyvtárba, felpakolunk megfelelő mennyiségű olvasnivalót, amivel ki tudjuk böjtölni a tavaszig tartó hideg és szürke időszakot. Ehhez nálunk minden feltétel adott, már beindultak az első könyvszállítmányok, tehát a tavalyi évhez hasonlóan idén is rengeteg új könyvvel gazdagodik az állományunk. Nézzük tehát, ezen a héten milyen újdonságok közül választhat a Kedves Olvasó!

Károlyi Csaba interjúkötete a Mindig más történik 25 beszélgetést tartalmaz közismert írókkal, akiket pályájuk egyik forduló- vagy csúcspontján kérdez a szerző. Egy-egy új kötet kapcsán az író és az olvasó személyisége áll a középpontban, tevékenységük magányossága, a szerzők pályaíve, jelentősebb mozzanatai. Többek között Szabó Magda, Dragomán György, Térey János, Grecsó Krisztián vagy hogy helyi kötődéssel is szolgáljunk: Darvasi László válaszol a feltett kérdésekre. Jelzete 894 K 21.

Irvine Welsh regénye a Ragasztó négy fiatalember barátságát követi végig hatvanas évektől, ezen keresztül pedig végigkövethetjük a skóciai Edinburgh fejlődését, változását is. A srácok nem mindig maradnak egymás közelében, az élet elsodorja őket egymástól, ám barátságuk, közös élményeik, múltjuk erős szállal köti őket össze. A néhol groteszt életképekkel, meglehetősen trágár stílusban megírt regény az akkori körülmények durvaságát igyekszik átadni stílusában. Jelzete W 56.

Lesley Pearse ismét egy lebilincselő történetet adott ki a kezei közül, amely messze túlmutat a regény történésein. A múlt nyomában című kötete egy tragédiát követő nyomozás, amelynek során Molly legjobb barátnőjének (akit meggyilkoltak) eltűnt lányát keresi az ötvenes évek Londonjában. Feladva addigi életét kénytelen megküzdeni a nagyvárosi léttel, a nőket sújtó hátrányokkal és talán még a szerelem is elkerüli... Jelzete P 49.

M. O. Walsh Fényed ki ne hunyjon című regényét a méltatások "gyönyörű könyvnek, jelentős könyvnek" nevezik, amelyben lehet némi igazság. A kötet egy visszaemlékezés, amely egy közösség életét meséli el. Az idillinek látszó kisváros életét egy fiatal lány meggyilkolása árnyékolja be. Az idő előrehaladtával nem csak a gyanúsítottak száma növekszik, hanem titkok is előkerülnek, a kirakós minden darabja a helyére kerül. Az olvasó a könyvvel együtt nyomoz és próbál választ adni a felmerülő, kínzó kérdésekre. Jelzete W 22.

James Clavell nagyívű regényeiről ismert, amelyek főleg Ázsiában játszódnak. Sógun című kétkötetes regénye a XVII. századi Japánt ábrázolja, azon belül egy hajótörött kormányos beilleszkedését a teljesen idegen és ellenséges világba. John Blackthorne magas szőkeként meglehetősen eltér az alacsony, fekete hajú japánoktól, ám mégis megpróbál beilleszkedni, megtanulni a nyelvet és a kultúrát. Közben beleszeret egy férjes asszonyba, ami még jobban komplikálja a helyzetet, emellett a polgárháborúba is belekeveredik az egyik fél oldalán. Izgalmas, lenyűgözően szép mese Kelet és Nyugat találkozásáról. Jelzete C 23.

Hasonlóan nagy ívű történet Lev Grossman Varázslók-trilógiája. A történet egy átlagos egyetemistáról szól, aki birtokába jut annak az információnak, hogy ő varázsképességekkel rendelkezik. A tudás birtokában kitűnő varázsló lesz belőle, ám a kalandok azután következnek, hogy egy rendkívüli tulajdonsága is napvilágra kerül. A trilógia a fantasy és a modern regény határvonalán egyensúlyoz és nagy vitát váltott ki a két tábor között. Jelzete G 67.

Napjainkat átszövi a terrorizmus és az újra lángoló közel-keleti konfliktusok, amelyek nagy része az Iszlám Állam számlájára írhatók. A radikálisan vallásos terrorszervezetről a Michael Weiss - Hassan Hassan szerzőpáros írt kimerítően alapos könyvet, amelyből megtudhatunk minden lényeges információt az ISIS-szel kapcsolatban. Hogyan alapították, milyen ideológiát követnek, mik a céljaik, milyenek a katonáik, hogyan működnek, ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a kötetből. Jelzete 327 W 44.

/Veres Tamás, tájékoztató könyvtáros/