Őszi újdonságdömping

Bár még az időjárás mást mutat, beköszöntött az ősz, így ideje újra rendszeres könyvtárlátogatásokat tenni, már csak azért is, mert könyvtárunk rengeteg újdonsággal várja Tisztelt Olvasóit. A tavalyihoz képest idén is növekvő keretösszegből gazdálkodik intézményünk, így az új könyvek számát szinte semmi nem korlátozza, érdemes tehát minden héten szemezgetni újdonságainkból, sikerkönyveinkből.

 

Steve Berry tavaly megjelent regénye, a Királyi fortély a Dan Brown-i úton haladva ötvözi a történelmi titkokat, a misztikumot és a modern világ hatalmi küzdelmeit. A főszereplő, Cotton Malone egy repülőút során keveredik bele abba a játékba, amelyet a CIA, az ír nacionalisták és az amerikai kormány játszik, mindez pedig a brit királyi rendszer megingatására irányul. A Királyi fortély maga az akció, amivel a rendkívül szövevényes és titkokkal átszőtt helyzetet próbálja mindenki a maga javára fordítani. A szerző neve garancia az izgalomra, a fordulatokra és a nem várt végkifejletre egyaránt. Jelzete B 57.

George R. R. Martin könyveiről korábban is volt már szó itt a blogon, akkor a Lázálom című regényét ismertettem. Most egy újabb kötete érhető el a könyvtárban, amely remek kiegészítésként szolgál a Tűz és Jég dala sorozathoz. A hét királyság lovagja Westeros múltjába kalauzolja az olvasót, mintegy előzményként epizódokat villantva a Hét Királyság történetéből, amelyek segítségével megérthetjük, mi és hogyan vezetett odáig, ahogy akár a sorozatban, akár a nagy sikerű regényciklusban láthatjuk, olvashatjuk. Martin zseniális író, a rajongóinak szinte kötelező olvasmány ez a kötet. Jelzete M 36.

Sokunk életében eljön az a pillanat, amikor két szék közül a pad alá esünk, elveszítjük mindenünket, de egy bravúros kalanddal és kockáztatással van esélyünk visszaszerezni vagy akár még többet is nyerni. Nos, nem egy szerencsejátékról szóló kötet leírás ez, hanem Alex Tramain életéé, aki kalózként Tony Park Elefántcsont című kalandregényének főszereplője. Alex elveszíti a pénzügyi stabilitását, pedig szállodát szeretne nyitni, a nője kirúgja, hajóját a kínai maffia támadja. Adódik azonban egy lehetőség, ami veszélyes, de nagy hasznot hozhat és ráadásul még élete szerelmével is megismerkedik... a kettőt azonban nem biztos, hogy meg lehet oldani egyszerre. Dupla vagy semmi? A könyvből kiderül, melynek jelzete P 38.

 

/Veres Tamás, tájékoztató könyvtáros/